ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Bezár a Pikmajer
Feltöltötte esaniko - csütörtök 11 január 2018 - 09:42:02
Bezár a váci PikMajer vegyesiparcikk szaküzlet. A legendás főtéri bolt 1986-tól árul elektronikai eszközöket, illetve háztartási gépeket. Ami viszont ettől is meghatározóbb az maga a tulajdonos Majer Laci bácsi, aki ennek a boltnak az elődjében kezdett dolgozni, később pedig maga lett az üzlet tulajdonosa. Az önkormányzati épület mára már túl nagynak bizonyult Laci bácsi számára, ezért egy kisebbet nyit a közelben. Mint mondja, főleg azért, hogy a vásárlóinak biztosítsa a nála vásárolt LED lámpák esetében a garanciát.

32 év sikeresnek mondható működést követően kiüríti a Pikmajer bolt tulajdonosa a főtéri üzletet, ugyanis végleg bezár a legendás váci vegyesiparcikk-bolt. Majer László, vagy ahogyan a vevőköre szólítja, Laci bácsi 60 éve kezdte a szakmát a bolt elődjében, majd a rendszerváltást követően az üzlet tulajdonosává vált. A Pikmajer hihetetlen sikereket élt meg, például a 90-es évek elején, amikor hűtőládákból annyit eladott, hogy volt olyan év, amikor a bolt forgalma elérte a 100 millió forintot. Laci bácsi azt mondja, a bevétel sokáig nyereséget termelt, azonban az utóbbi években már elmaradoztak a vevők.

Majer László üzlettulajdonos

1957. szeptember 5-én jöttem először. Idén volt, vagyis, 2017. szeptember 5-én volt a 60. év és én egy ilyen akaratos gyerek voltam mindig, hogy én azt mondtam, hogy én 60 évet ledolgozom egy helyen, egy városban, egy szakmában, egy boltban, ez megtörtént és most már okafogyottá vált, hogy a pénzemet még otthonról is hordjam be. Mert, ha még ideteszik elénk ezeket a periszkópokat, tetszik tudni, a négy árbóc itt lesz a Pikmajer előtt, akkor még kevesebb vevő fog ide bejönni és akkor nincs értelme, hogy tovább szenvedjünk.

Az épület földszinti üzlethelyiségében az 1900-as évek elején az Ipar-és Kereskedelmi Hitelintézet működött. Az államosítás éveit követően volt itt lisztbolt, patyolat, sőt egy darabig laktak is benne. 1957-ben megnyílt a Pannónia házi vasbolt, amiben Laci bácsi eladóként kezdte a szakmát. Az üzlet közben a Pest Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalathoz került, majd 86-ban Laci bácsival együtt átköltözött a jelenlegi helyére. A rendszerváltás éveiben Majer László megvásárolta az állami boltot, így lett a neve Pikmajer. Az ingatlant jelenleg is az önkormányzattól bérli Majer úr, de tavaly év végén úgy döntött, januártól már nem hosszabbítja meg a bérleti szerződést a várossal.

Majer László üzlettulajdonos

Úgy érzem, hogy a jövő hétbe még belecsúszunk, de akkorra jó lenne eltűnni. Jó lenne egy kis nyugalom! Tetszik tudni, hogy az iskolás gyerek, amikor nyári szünidő van, akkor föllélegez, hogy se tanulás, se munka, semmi és akkor egy nagy pihenés. Én még egy évet szeretnék dolgozni és utána jó lenne egy nagy pihenést rendezni.

A Budapesti főúton egy kisebb üzlethelyiségben költözik át a Pikmajer, ahol az iparcikkek árusítása mellett – ahogy Laci bácsi mondja- a nála korábban vásárolt LED lámpákra biztosítja a garanciát.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.