ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Megáldották a felújított irgalmasrendi kápolnát
Feltöltötte esaniko - kedd 13 február 2018 - 08:56:15
Hosszú hónapokig tartó átfogó rekonstrukció eredményeként teljes belső felújításon esett át a Váci Irgalmasrendi Kórház kápolnája. Az egyik legfontosabb cél az épület vizesedésének megakadályozása volt, de megújult a falfestés, a karzat, a berendezés, és a díszítés is. A megszépült templomot egy nappal a betegek világnapja előtt, február 10-én Beer Miklós megyéspüspök áldotta meg.

Szombaton ünnepi szentmise keretében adták át a főtéri Irgalmasrendi Kórház felújított kápolnáját. A szertatás előtt Hirling András, a kórház igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd Beer Miklós megyés püspök idézte fel a kórház és a mellette álló kápolna háromszáz évvel ezelőtt kezdődő történetét. A főpap után Kozma Imre atya beszélt az egybegyűltekhez, aki azt hangsúlyozta: nagy szükség van a világban a Betegápoló Irgalmasrend működésére, akik főleg szellemiségükben tudnak mást nyújtani a gyógyító kultúrában, mint a hagyományos kórházak. Az itteni ápolók úgy fordulnak a betegekhez, hogy azzal már a földi életben közvetítik az isteni szeretetet a leggyengébbek felé- mondta a rend itthoni vezetője. A szertartás végén elhangzott: köszönet jár a váciaknak a türelemért a rend kórházfelújító terveinek késedelme kapcsán, de úgy tűnik, hogy most már belátható időn belül elkezdődhet ez a beruházás is.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.