ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Kazinczy verseny az Árpádban
Feltöltötte esaniko - hétfő 19 február 2018 - 09:16:33
Ismét Vácon, az Árpád Fejedelem Általános Iskolában rendezték meg a Szép Magyar Beszéd verseny területi elődöntőjét. A város öt általános iskolája mellett Galgagyörkről, Gödről, Dunakesziről is érkeztek felsőosztályos diákok, hogy kiderüljön, ki lesz közülük az az egy, aki a térséget képviseli majd a legszebben beszélő magyar diákok országos döntőjében.

Magyarország legrégebbi tanulmányi vetélkedője zajlott a héten az Árpádban. Az 53 éves múlttal bíró Szép Magyar Beszéd verseny területi elődöntőjének már 23 éve ad otthont a váci iskola. A megmérettetést most is a felsősök számára írták ki két korcsoportban. Bár az 5.-6.-os korosztályban is győztest hirdettek, valójában a 7.-8.-osok közül került ki az a diák, aki a két beszédtechnikai feladatot a legjobban megoldotta. A cél idén is az volt, hogy felhívják a figyelmet a magyar nyelv szépségére, illetve a nyelvápolás fontosságára. Szükség is van erre, hiszen az általános iskolákban alapvetően nem tanítanak beszédtechnikát, így vagy a családból hozott készség, ennek híján pedig a tudatos gyakorlás segíthet abban, hogy megtanuljuk szépen használni anyanyelvünket - üzenik a szakemberek.

Kerekes Barnabás Kazinczy, Lőrincze díjas tanár
A legfontosabb dolog, hogy szerepe kellene, hogy legyen, hogy egyetemen, főiskolán beszédet tanítsanak a tanároknak és felkészítsék őket arra, különösen a magyar szakosokat, hogyha efféle versenyre kell a gyerekeket felkészíteniük -és ez nem csak a Kazinczy versenyre vonatkozik, hanem minden más beszédversenyre is- mik azok a játékszabályok, amiket a gyerekeknek a hétköznapi életben is hasznosíthatóan el kellene, hogy sajátítsanak. A másik nyilván az alanyokban keresendő, hogy a gyerekek közül hányan vannak olyanok, akik kaphatók arra, hogy ilyesféle versenyekben részt vegyenek. És mivel sok minden más egyéb elvonja őket, ráadásul az iskolában nagyon sokszor meglehetősen keveset nyilvánulnak meg szóban összefüggően, versenyszerűen, emiatt a gyerekeknek jó része tart is attól, hogy ő kiálljon és egy viszonylag nagyobb sereglet előtt egy szöveget is akár felolvasson vagy elmondjon.

A város öt általános iskolájából jöttek el diákok és a felkészítő tanáraik, de Dunakesziről, Gödről, Galgagyörkről is érkeztek felsősök a megmérettetésre. Első körben a hozott szöveget olvasták fel a diákok a zsűri előtt, majd egy ismeretlen írást kaptak, amit rövid felkészülést követően kellett előadniuk. A szakmai grémium a hallottak alapján, például a hangsúly-elhelyezések figyelembevételével értékelte az előadást.

Kerekes Barnabás Kazinczy és Lőrincze díjas tanár
Az 1870-es években alakult ki, de máig tartja magát az a hiedelem, az a babona, hogy a jelzős szerkezetekben mindig a jelző hangsúlyos és a jelzett szó egyáltalán nem. Számolatlanul hozhatnánk a példákat, amelyek ezeket cáfolják, Vagy egy másik babona. Egy hat-hét éves gyereket mikor tanítanak olvasni, a tanítónők okkal mondják azt, hogy amikor vesszőt látsz, állj meg. Azt már kevésbé indokoltnak tartom, hogy vidd fel a hangsúlyt, mert ebből a három megállapításból csak három nem igaz.

Az 5.-6.-os korcsoportban az Árpád Fejedelem iskola tanulója: Kovács Botond végzett első helyen, míg a 7.-8.-os csapatból Borsodi Eszter Dunakeszi Szent István Általános Iskola tanulója használta legszebben a nyelvünket, tehát a térséget ő képviseli majd a Kisújszálláson megrendezésre kerülő félországos döntőn.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.