ESTV Online
a Dunakanyar televíziója


Bereményi Gézával jubilált a Váci Irodalmi Szalon
Feltöltötte esaniko - kedd 13 március 2018 - 11:46:38
Bereményi Géza vendégeskedett a Váci Irodalmi Szalonban múlt hét pénteken. A Szalon idei évadzáró eseménye egyben jubileumi rendezvény is volt, hiszen ötödik éve zajlik, Bereményi pedig a 30. kortárs író volt, aki rész vett a közönségtalálkozón. A jubileum alkalmából Cseh Tamás dalok is elhangoztak és egy tortát is átadtak az eseményen.

Fazekas László, Farkas Péter, Misik Zoltán trió zenéjével indult az idei évad utolsó Irodalmi Szalonja. Nem véletlenül hangoztak fel a Cseh Tamás dalok, hiszen a szerzőpáros szövegírójának Bereményi Gézának érkezését várták a Váci Piarista Gimnázium dísztermében ülők. És nem sokat kellet várniuk hamarosan meg is érkezett a Kossuth-, József Attila és Balázs Béla-díjas dalszöveg, forgatókönyv író, filmrendező akit ovációval fogadott a közönség. Berményi Gézát a Szalon műsorvezetője Matkovich Ilona kérdezte, az író pedig a tőle megszokott humorral beszélt életéről, munkásságáról és Cseh Tamással való kapcsolatáról. A Váci Irodalmi Szalon 5. évadja és 30. író-olvasó találkozója zárult a pénteki rendezvénnyel. Tavaly ősztől a Piarista Gimnázium dísztermében rendezik a Szalont ugyanis bővülő érdeklődésnek köszönhetően egyre többen kíváncsiak a kortárs szerzők népszerűsítését célzó sorozatra. Az eseményen Chovanecz Molnár Éva és Matkovich Ilona házigazda mondott köszönetet a gimnáziumnak, amiért befogadta az eseményt.

Matkovich Ilona házigazda Váci Irodalmi Szalon
Köszönöm állandó segítőtársamnak, Czhovanecz Molnár Évának akinek lesz még szerepe ha elvonulunk a színről és köszönjük az iskola dolgozóinak az igazgató úrnak, hogy ilyen fantasztikus helyszínt biztosítottak nekünk az irodalmi szalon 5. Évadához

A Váci Irodalmi Szalon V. évfolyamának vendégei Térey János, Varró Dániel, Kepes András, Závada Péter, Szabó T. Anna és Bereményi Géza volt. Az októbertől- márciusig tartó következő évadra Csukás Istvánt, Ugron Zsolnát, Rudolf Pétert és Tompa Andreát hívják meg a szervezők.

Hozzászólások: 0 email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.