ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Maradnak a középiskolák Vácon
Feltöltötte e107 - hétfő 25 június 2007 - 16:39:26
Maradnak a városi középiskolák továbbra is városi fenntartásban, legalábbis a ciklus végéig biztosan így lesz, erről határozott Vác képviselőtestülete. A polgármester korábban kezdett tárgyalásokat a megyei közgyűlés elnökével, hogy vállalják át, az eddig a város által biztosított intézmény fenntartási költségek 50%-át, a megye azonban csak a feladat teljes átvételével tudta volna elképzelni a finanszírozást. Bár a négy középiskola és a kollégium működését továbbra sem fedezi az állami normatív támogatás, a váci képviselők mégsem adják át a megyének az intézményeket, mert ez akár az iskolák megszűnését is jelentheti.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A város nyolc középfokú intézményéből négyet tart fent Pest megye önkormányzata négyet pedig a város illetve plusz egy kollégiumot. A törvényi szabályozás szerint a középiskolák
és a zenei intézmények fenntartása megyei feladat azonban Vác saját finanszírozásban tartotta a Madách gimnáziumot, a Boronkay Műszaki középiskolát, a Bernát Kálmán kereskedelmi és Vendéglátóipari iskolát az I. Géza Közgazdasági középiskolát illetve a Karacs Teréz kollégiumot. A város problémája az, hogy az iskolák illetve a kollégium feladatellátására az állam nem ad elegendő forrást ezért az említett intézmények működéséhez Vácnak idén mintegy 460 millió forintot kell biztosítani a saját költségvetéséből. A város szempontjait az is befolyásolja, hogy a középiskolákba tanuló gyerekek nagyobb része a környező településekről jár ide- tehát a városnak a térségből érkező diákok oktatását is finanszírozni kell.

Molnár Lajos, Alpolgármester, Vác
"Szerettük volna elérni, hogy ezt a város terhelő részt osszuk meg a megyével feladatarányosan. Természetesen Vác vállalta volna továbbra is azokat a többletköltségeket amiket a váci gyerekek illetve a Nórád megyei gyerekek után kell fizetni. Mi azt kértük a megye a más településekről idejáró gyerekek költségeihez járuljon hozzá."



A februártól megkezdett tárgyalások végül nem jártak eredménnyel. A megye ebben a formában visszautasította a város kérését, viszont a fenntartási kötelezettségeire hivatkozva a feladat átvételét elfogadta volna az intézmények nélkül. Ez jogi értelemben a város részéről azt jelentette volna, hogy az iskolákat meg kellett volna szüntetnie és a feladatot illetve a diákokat átadnia a megyének aki mint fenntartó a továbbiakban döntött volna a feladat ellátás módjáról. Mindenesetre a város oktatási és művelődési bizottságának elnöke sürgősségi indítványban kezdeményezte a legutóbbi testületi ülésen, hogy továbbra is maradjanak a város fenntartásában a kérdéses intézmények, a javaslatot végül a képviselők mind két oldalról egyöntetűen támogatták.

"Ez annyira hátrányosan érintette volna Vác városát és vonzáskörzetét illetve a középiskoláinkat, hogy úgy döntöttünk ezt mi nem fogadjuk el. A 2006-2010-es közötti ciklusidőben továbbra is fenn fogjuk tartani középiskoláinkat és ellátjuk ezt a feladatot."

Marad tehát az eredeti állapot a 4 középiskola és a kollégium fenntartásához Vácnak továbbra is a saját költségvetéséből kell biztosítania az évi mintegy 400 millió forintot.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.