ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Pünkösd
Feltöltötte esaniko - kedd 22 május 2018 - 09:54:34
A szentlélek kiáradását ünnepli a keresztény világ a hétvégén. Pünkösd a húsvétot követő hetedik vasárnapra, illetve hétfőre esik, így időpontja –akár csak a húsvété, amely a tavaszi nap-éj utáni első holdtöltéhez igazodik- változó. Vácon az egyházak a szokásos ájtatossággal ünneplik vasárnap a pünkösd eljövetelét.



A váci katolikus egyházmegye a pünkösdhöz csatlakozóan bérmálást tart székesegyházban vasárnap. A liturgia szerint a szertartás során az egyházi személy kézrátétellel adja tovább a szentlélek ajándékát. A református, illetve baptista gyülekezetek is a szokás szerint tartanak istentiszteletet a hét utolsó napján. Pünkösd legjelentősebb zarándokhelye a székelyföldi Csíksomlyó, ahova ilyenkor százezret meghaladó számban látogatnak el a hívek. Az összmagyarság mára már keresztény szimbólumává vált csíksomlyói búcsú központi eseménye a templomban, illetve a Somlyó hegyen megtartott mise. A hely kiemelkedő alakja a Mária-kegytemplomban található szobor, amely az 1500-as évek elején készült. A közel két és félméteres festett alkotás a Kisjézust tartó Máriát ábrázolja, aki a földgömbön és a holdsarlón áll, fejét 12 csillagból álló glória díszíti. A történet szerint a székelyek arra emlékezve tisztelik kiemelten, hogy katolikus hitüket 1567 pünkösdjén az ő spirituális segítségével védhették meg az erőszakkal áttéríteni akaró unitárius erdélyi fejedelem, János Zsigmond seregével szemben.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.