ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


SPORT
Feltöltötte esaniko - kedd 12 június 2018 - 08:40:49
Kialakult a GVM EUROPE Vác női kézilabda csapatának felkészülési programja, a váci Szabó Norman is pályára lépett a magyar U21-es labdarúgó válogatottban.

A GVM Europe-Vác felnőtt nöi kézilabda csapata, az utolsó bajnoki mérkőzés után két nappal befejezte az edzéseket, ezzel lezárta a 2017-2018-as szezont! Csapatunk tagjai éppen jól megérdemelt pihenőidejüket töltik, ugyanis a következő szezonra történő közvetlen felkészülés július 9-én veszi kezdetét! A lányoknak azért a szünetben is dolgozni kell, Szilágyi Zoltán vezetőedző által összeállított edzésprogramot kell végrehajtaniuk, amelyet a szakmai stáb Polar rendszeren keresztül ellenőriz! A felkészülésbe később kapcsolódik majd be, a junior válogatott tagjaként a hazai rendezésű Világbajnokságra készülő Kácsor Gréta, Suba Sára és Szabó Kitti, valamint a Lengyelországban augusztusban megrendezésre kerülő ifjúsági világversenyen részt vevő Kuczora Csenge. A csapat nyári felkészülési programja már teljesen kialakult, egy erdélyi edzőtábor valamint 5 edzőmérkőzés és 2 felkészülési kupa szerepel az együttes programjában.

Az U21-es magyar labdarúgó válogatott szeptemberben, Svédországban játszik Európa-bajnoki selejtezőt, de előtte egy felkészülési mérkőzésen is pályára lépett Bakuban, a házigazda Azerbajdzsán ellen. Az eddigi Eb-selejtezők meghatározó játékosai közül többen is az A-válogatottal készülnek, mások pedig pihenőt kaptak Michael Boris szövetségi edzőtől, aki így kipróbálhatott néhány új futballistát is, akik közül többen még két-három évig is U21-es csapattagok lehetnek. A Vác FC játékosa Szabó Norman csereként a 64. percben pályára lépet a mérkőzésen, melyen csapatunk 2-0-s vezetést követően 3-3-as eredményt ért el.



email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.