ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Drágultak az árak, többe kerül a bölcsőde és a csónakház megépítése
Feltöltötte esaniko - kedd 10 július 2018 - 13:15:51
A tervezetthez képest nagyobb költségekkel kell számolni a csónakház és a Bauer utcai bölcsőde építésénél, amit a kivitelezői árak, illetve a munkaerő drágulásával magyaráz a városháza. Fördős Attila polgármester egyúttal a 4 milliárdos, a belvárost érintő turisztikai fejlesztésről is beszélt, aminek az előkésztését egy szakértői csoport végzi.

Újabb forrásokat kér a váci önkormányzat a nagyobb városi építkezésekre, ugyanis a projekt tervezési időszakához képest feljebb mentek az árak. A több témában tartott sajtótájékoztatón elhangzott: mind a Kajak-Kenu Szövetség által támogatott Duna-parti új csónakház, mind pedig a Deákvárra tervezett Bauer utcai bölcsőde megépítéséhez pótlólagos forrásra lesz szükség.


Fördős Attila polgármester Vác
A projektekkel kapcsolatban, mind a csónakház projektben, mind a bölcsődei projektben kivitelezési, közbeszerzési eljárás elindítás előtti fázisban vagyunk, egyeztetésekre van szükség. Mind a két esetben pótlólagos forrásokra van szükség, önök nagyon jól tudják, hogy a gazdaság megélénkülésével a költségek emelkednek, illetőleg az a szociális lehetőség, amit az állam kormány nyújtott, erre a bizonyos CSOK-ra gondolok, a családok otthonteremtési támogatásáról van szó, ez az építőiparnak a költségeit jelentős mértékben, mintegy 30%-al megemelte. Ezért rögtön forráshiányos lett ez a két projekt, ezekben próbálunk egyeztetni az illetékesekkel, hogy további lehetőségeket biztosítsanak a költségben.


A 4 milliárdos- a váci belváros megújítását- illetve a múzeumnegyed építését célzó projekt előkészítése is zajlik. Fördős Attila elmondta: jelenleg két szakmai tanulmány készült el, aminek részleteit folyamatosan egyeztetik a Magyar Turisztikai Ügynökséggel.

Fördős Attila polgármester Vác

Ezt a tanulmányt Karsai professzorék végezték el, ennek az egyeztetése az folyamatos, ez heti rendszereséggel zajlik. Nyilván ha elérkezik abba a fázisba, amely minden résztvevő számára megfelel, akkor tudjuk ezt nyilvánosságra hozni, illetőleg a döntés mechanizmusán végig vinni.



email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.