ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Angol tábor a baptista imaházban. Anyanyelvi vezetők segítik a nyelvtanulást.
Feltöltötte esaniko - hétfő 16 július 2018 - 08:43:28
Középiskolásoknak rendeznek a héten angol tábort a váci baptista imaházban, melyre Angliából érkeztek anyanyelvi vezetők. A hétfőtől vasárnapig tartó turnusban közel hetvenen vesznek részt, akiknek délelőttönként evangelizációs programokat tartanak angol nyelven, délutánonként pedig sportolásra, kötetlen beszélgetésekre, vetélkedőkre és játékokra is van lehetőség.

Tizedik alkalommal szervezte meg a Váci Baptista Gyülekezet az angol napközis tábort. A lebonyolítást egy angol, missziós alapítvánnyal, az Acorn Camps-szel közösen végzik, akik a Kárpát-medencében -felekezettől függetlenül- támogatnak gyülekezeteket evangelizációra épülő szünidei táborokkal és ifjúsági vezetők képzésével. A szervezet igazgatója, Andy, magyar feleségével és három gyermekükkel 2013 óta már Magyarországon él, és évek óta koordinálja a váci angol táborokat, melyre idén is sokféle programmal készültek.

Andrew Oatridge, lelkipásztor, igazgató, Acorn Camps

Mindennap kezdünk játékkal, és azután van igehirdetés, ami most megy, és ebéd után van kis angolóra, és nem mint iskolában, hanem ez mint inkább egy kommunikáció lehetőség nekik, jobban gyakorolni az angol nyelvet, és este előtt van több „activity”, ami vidám, és néha furcsa nekik, hozunk néhány játékot Angliából is: foci, rögbi, krikett és néhány este is van program.”

Kedden például a foci vébé elődöntőjét is együtt nézték meg a táborozók, de lesz még magyarkúti kirándulás és verőcei vacsora is a héten. Az Acorn Camps csapata a programokhoz szükséges felszerelések, eszközök nagy részét és a dekorációkat is biztosította, a 8 fős önkéntes csapat pedig saját költségen utazott ide Angliából. Az itt tartózkodásukat és a táborhoz kapcsolódó további kiadásokat a váci baptista gyülekezet állja, a szülők gyakorlatilag az étkezésért fizetnek.

Meláth Attila, lelkész, Váci Baptista Gyülekezet
„… hogy mindenki számára, aki szeretne az angol nyelvvel és bizonyos értelemben a Bibliával és Jézus Krisztussal megismerkedni, lehetővé tegyük, éppen ezért szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknek vagy - családból ékező gyerekeknek is biztosítjuk a táborban a részvételét és valóban tulajdonképpen az ebédet kell, vagy lehet lehetőség szerint kifizetni, minden más az teljesen ingyenes és karitatív jelleggel működik.”

A tábor egyébként a Mosolyhét folytatásaként jött létre, mert az onnan „kiöregedő” általános iskolások szerették volna, ha lenne folytatás. Az angol táborozók túlnyomó többsége váci középiskolákból érkezett, de lehetett jelentkezni a térségből is. Korosztály tekintetében 7. osztálytól akár 30 éves korig is fogadtak résztvevőket. A tapasztalatok szerint a 7 nap eredményeként –a tősgyökeres angol vezetőknek köszönhetően – a gyerekeknek nem csak a szókincse gyarapodik, hanem bátrabban szólalnak meg idegen nyelven, és sokat megtudhatnak az angol szokásokról, kultúráról is. Ahogyan az ide érkező önkéntesek is megismerhetik a magyar sajátosságokat. Andy szerint például a magyarok borúlátóak ugyan, de nagyon közvetlenek.

Andy Oatridge, táborvezető, Acorn Camps
„…főleg nagyon családias. Az érdekes, hogy lehet, hogy kicsit ’pessimistic-usabb’, mint az angolok, néha, de annyira barátságos, az a jó dolog, hogy Angliában néha mi ilyen udvariasan beszélgetünk először, de a magyarok, csak úgy beugranak a beszélgetésbe és nagyon nyitottak általában…”

A Váci Baptista Gyülekezet angol napközis táborában idén közel 70-en vesznek részt, Meláth Attila szerint azonban elképzelhető, hogy jövő évtől már 100 főnek is tudják majd biztosítani az egy hetes programot.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.