ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Önkormányzati nyaraltatás. Megérkeztek a balatoniak és elkezdődött a KEF tábor.
Feltöltötte esaniko - péntek 20 július 2018 - 09:13:40
Pénteken megérkeztek Zánkáról az önkormányzati finanszírozásban nyaraló váci gyerekek, hétfőn pedig már egy újabb napközis tábor kezdődött a városháza szervezésében. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum prevenciós tábora a tűzoltóságon kezdődött, ahol a darus létrát és a füstben való tájékozódást is kipróbálhatták a gyerekek. Péntekig a 31 fős csapat még ellátogat majd Budapestre, Gödöllőre és Esztergomba is, a kirándulások mellett pedig rengeteg hasznos információt kaphatnak az internet biztonságos használatáról, a közlekedésről és az iskolai zaklatások megelőzéséről.

Pénteken, nem sokkal dél után futott be a buszpályaudvarra Zánkán táborozó gyerekek járata. A 4. és 5. osztályos diákok egy hétig nyaralhattak ingyen a Balatonnál. Az önkormányzat évek óta finanszírozza azoknak a gyerekeknek az egy hetes tóparti üdülését, akiknek a családja egyébként nem engedheti meg magának az utazást. A 45 fős csoport láthatóan vidáman és élményekkel telve érkezett haza.

Wágner Vendel, táborozó
„Nagyon jó volt, jól éreztük magukat. –Mesélj nekem, hogy mi mindent csináltatok? Fürödtünk, meg beszélgettünk, meg játszottunk sokat egymással.”

A zánkai táborban a gyerekek kedvenc időtöltése egyértelműen a strandolás, de szervezett programokat, foglalkozásokat és játékokat is tartanak nekik, és mivel azonos korúak, de különböző iskolákból érkeznek, új ismeretségeket is köthetnek.

Sinkó Bettina, táborozó
„A napok nagyon jól teltek és sok barátot szereztem. –Mi volt a legkedvesebb tevékenység számodra? Hát, leginkább a kézműves foglalkozások meg a programok.”

A balatoni nyaralás pénteken véget ért, hétfőn pedig újabb önkormányzati finanszírozású napközis tábor kezdődött. A Városháza által működtetett Kábítószer Egyeztető Fórum második éve szervezett prevenciós tábort, ide felsősök jelentkezhettek. Ez már a második turnus volt, két héttel ezelőtt is lezajlott egy KEF tábor, melyen a mostanihoz hasonlóan több, mint harmincan vehettek részt. A program hétfő reggel a váci tűzoltóságon kezdődött, ahol az épületbejárást és a speciális szerszámok bemutatóját követően az iskolások az udvaron felállított füstsátorban azt is kipróbálhatták, hogy milyen érzés nehéz felszerelésekkel megkeresni egy kannát a sötétben, füstben.

A hétfői programban szerepelt a váci rendőrség meglátogatása is, ahol Takács-Mlatilik Tímea bűnmegelőzési előadó beszélgetett a gyerekekkel kábítószerekről, a rájuk leselkedő veszélyekről, és a megelőzés fontosságától. A rendőrkapitány a híradónak elmondta: érdekességekkel is készültek.

Latorovszky Gábor, rendőrkapitány, Váci Rendőrkapitányság

„…elsősorban megelőzési előadások, megelőzési programok az, amit a rendőrség tud nyújtani, ennek egyik része az, hogy a Váci Rendőrkapitányság épületét megtekintve egy-egy olyan kulisszatitkot igazából megmutatva, akár az ujjnyom-szakértés, akár az egyéb, fegyvereknek, a kényszerítőeszközöknek a bemutatását tudják itt megtekinteni.”

A KEF tábor résztvevői a héten meglátogatják a Gödöllői Királyi kastélyt, a Csodák Palotáját és a Tropicariumot, lesz magyarkúti kirándulás, lovaglás, és elutaznak Esztergomba is. Az utazások közben pedig a szervezők felhívják a figyelmüket a korosztályukra leselkedő veszélyekre, így rengeteget tanulhatnak a biztonságos közlekedésről, a kábítószerek veszélyeiről, megtanulhatják felismerni és kezelni az iskolai stresszt, valamint a kiközösítés és a zaklatás is kiemelt témaként szerepel a táborban, ahogyan az internet és a közösségi média ártalmai is. A tábor költségeit teljes egészében Vác önkormányzata állja.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.