ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Locsolás, parlagfűirtás és tereprendezés. Folyamatosan dolgozik a kertészet
Feltöltötte esaniko - csütörtök 16 augusztus 2018 - 10:16:24
A hétvégi rendezvényekre készül a váci főkertészet, közben a keddi viharban lehullott ágakat is begyűjtötték. Nyírják városszerte a sövényeket és ütemterv szerint végzik a kaszálást. Mezei Helga főkertész Híradónknak arról is beszélt, hogy az önkormányzati területeken több helyen kézi gyomlálással is irtották a parlagfüvet, ami eredményesnek bizonyult. A kánikula miatt többletfeladatai is vannak a kertészetnek, a virágágyakat ugyanis csak mindennapos locsolással lehet most megőrizni.

Zajlik a vadgesztenye és vegyesfák permetezése, valamint városszerte nyírják a sövényeket Vácon. A rendszeres, ütemterv szerint végzett munka mellett azonban most kiemelt feladata a főkertészetnek a hétvégi rendezvényekre való felkészülés.

Mezei Helga, főkertész, Váci Városfejlesztő Kft.
„Jelen pillanatban az augusztus 20-i rendezvényekre készülünk, mind az államalapítás ünnepség területein dolgozunk, tehát a Konstantin téren, a szűk belvárosi körben, illetve készülünk itt a Duna-parton megrendezendő sörfesztiválra, hogy a Duna-part is megint szép fényében tündököljön az ide látogatóknak.”

Augusztus 16-án csütörtökön tartják a Szent Rókus kápolna hagyományos, ünnepi búcsúját, melynek helyszíne szintén rendezetten fogadja majd az ide érkezőket. A Naszály áruház előtt a rózsaágyásokat és a gyepet is rendbe tették a szertartásra készülve. Nyár elején megkezdték már, és folyamatosan végzik a parlagfű elleni védekezést is, tette hozzá a főkertész, és indokolt esetben, ha kapacitás van rá, akkor kézzel is irtják az allergén gyomnövényt.

Mezei Helga, főkertész, Váci Városfejlesztő Kft.

„Nekünk megvannak ugye a saját, parlagfűvel érintett területeink, ahol részben fellelhető a parlagfű. Ezeket folyamatosan kaszáljuk, ugye már június elején, időben megkezdtük irtani, kaszálni, akár mechanikai gyomirtással, mint jónéhány éve tettük ezt a Lehotka parkban vagy az Ambró utcai területen, tehát kézi gyomlálással folyt, és az elég sikeres és eredményes volt, igaz, hogy akkor nagy létszámmal vettek részt a lányok-fiúk, akkor sok közmunkásunk volt, tehát ebben tudtunk haladni…”

A főkertész hozzátette: a parlagfüves magánterületek bejelentése a városházára érkezik be, és Vác jegyzője szólítja fel az érintett tulajdonost a beavatkozásra, vagy ő rendelhet el indokolt esetben bírsággal járó kényszerkaszálást. Mezei Helga arról is beszélt, hogy hosszú ideje ez volt az első év, hogy nem égett ki a fű a Duna-parton, mert volt annyi esős időszak, ami segített megőrizni a zöld gyepet. Az aszályos hetek veszélyeztették viszont az egynyári kiültetéseket, így ott be kellett avatkozni.

Mezei Helga, főkertész, Váci Városfejlesztő Kft.

„Ami nekünk ugye nagy nehézsége jelent: a virágágyak locsolása, hiszen több, mint 1000 négyzetméternyi virágágyunk van, ugye azt három ember locsolja, tömlővel is, locsolócsapról, illetve kocsiról is, a hajnali óráktól kezdve, illetve akár késő estébe nyúlóan, tehát számunkra ez jelent most agy kihívást, hogy ezeket a virágokat ebben a három heti nagyon kemény kánikulában megőrizzük szép virágzó állapotban.”


A virágágyak október közepéig díszítik mostani formájukban a várost, akkor ugyanis kiszedik az egynyári növényeket és árvácskákat ültetnek a helyükre.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.