ESTV Online
a Dunakanyar televíziója


Elhivatott segítők. Negyven éves a DULATE
Feltöltötte esaniko - csütörtök 13 szeptember 2018 - 09:17:18
40 éves jubileumát ünnepelte szombaton a Dunakanyari Látássérültek Egyesülete. A segítő szervezet a dunakeszi, szobi és a váci járásban, összesen 34 településen fogja össze a látássérülteket, akiknek érdekérvényesítésben, rehabilitációban, a társadalmi integrációban és a mindennapok megkönnyítésében nyújtanak támogatást. Szombati ünnepségükön a művelődési házban Vác alpolgármestere köszöntötte őket, majd tehetséges sorstársak, a vaksággal élő Sulyok Péter humorista, és Tóth Viktória gyengénlátó énekes adott műsort a résztvevőknek. Az adományokból és pályázatokból, valamint az önkormányzat támogatásával működő DULATE közel 100 tagot számlál, és idén is forráshiánnyal küzd.

Okos Levente, elnök, Dunakanyari Látássérültek Egyesülete
„Idén ugye nem sikerült nyernünk a nemzeti pályázaton, a magyar pályázaton, úgyhogy megint forráshiányba szenvedünk, úgyhogy azt próbáljuk meg valamilyen formán szerezni magunknak, ugye főleg támogatók felkeresésével, igazából ez az, ami elsősorban fontos nekünk, hát hogy miben tudunk támogatni: nagyon sok mindenben a tagjainkat, akár abban, hogy milyen ellátások illetik meg, ezt hogy tudják megigényelni, ebben tudunk segíteni nekik, hova tudnak menni rehabilitációra, hova tudnak menni segédeszközökért, megvásárolni vagy megigényelni, nálunk is ugye az irodában van egy pár segédeszköz, amit ki is tudnak próbálni, programokat szervezünk, kirándulásokat szervezünk, úgyhogy nagyon-nagyon összetett így a munkánk."


Hozzászólások: 1 email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.