ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Megkezdték a vásártér romos üzleteinek a bontását
Feltöltötte esaniko - csütörtök 11 október 2018 - 09:51:09
Megkezdte a váci önkormányzat a vásártéren lévő romos bódék elbontását-jelentette be Fördős Attila polgármester szerdai sajtótájékoztatóján. Az egykori lengyelpiac épületeit több éve már nem használja senki, többnyire hajléktalanok laknak benne, ezért közegészségügyi és balesetvédelmi szempontból is sürgetővé vált a terület rendezése- mondta a városvezető.


Kedd reggel megjelent az önkormányzat által megbízott cég gépe és nekilátott elbontani a volt lengyelpiac egykori betonbódéit. Fördős Attila váci polgármester sajtótájékoztatóján bejelentette: a testület nem vár tovább a terület rendezésével és felszámolja az időközben veszélyessé vált épületeket.

Fördős Attila polgármester Vác
Az épületek nem az önkormányzat tulajdonában voltak, ugyanakkor ez egy könnyűbeton-szerkezetes épületelem, melynek a műszaki állapota már-már az omlásveszély miatt indokolttá tette az azonnali bontást. Ezen kívül megállapításra került, hogy járványveszély is van a területen, ez a másik ilyen indok, ami azonnali közbeavatkozást tett szükségessé, ráadásul az ott lakók részéről is nagyszámú megkeresés érkezett, amivel a városvezetés teljes mértékben egyetértett, hogy azonnal cselekednünk kell. És arra is volt információink, hogy időnként hajléktalanok lakják ezeket az épületeket, tehát ebben a formában közvetlen járvány és életveszély állt elő.

A váci Vásártéren a 90-es rendszerváltástól kezdve fokozatosan épült ki az a terület ahol a külföldről, főleg Lengyelországból érkező magánszemélyek táskákból árulták a vegyes árucikket és a ruházati termékeket. Időközben kínai piac lett belőle, 2012 tájékán viszont végleg bezárt a lengyel piacként ismert, az önkormányzati területén felépült bódésor. A gazdátlanná vált épültek közben egyre rosszabb állapotba kerültek, gyakran illemhelynek használták, de volt, aki sittet, vagy szemetet rakott le a területen. A bódék bontását és a sitt elszállítását a következő napokban is végzi még az önkormányzat.



email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.