ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Vasárnaptól Márton napi időszak
Feltöltötte esaniko - kedd 13 november 2018 - 09:22:10
Mostantól lehet a libalakomát igazán az asztalra tenni, hisz vasárnaptól tartjuk az egykori római katonából megtért keresztény szerzetes, majd püspök emlékezetét. Az iskolákban is felelevenítik a Márton naphoz csatlakozó történelmi eseményeket és hagyományokat. látványosan ünnepelt ma a Juhász Gyula Általános Iskola is, ahol a szokások szerint az egész alsó tagozatot összeverbuválták a közös rendezvényre

Idén a 3/B-sek indultak lámpásokkal osztályról osztályra, hogy összeverbuválják a Márton napi ünnepségre az alsósokat. A Juhász Gyula Általános Iskolában Kondorosiné Marton Judit osztálya mellett Száraz Józsefné és Horváthné Tóth Beáta közreműködésével a 4/A-sok verseket és dalokat adtak elő, hogy felelevenítsék a Márton napi hagyományokat. A mintegy 20 perces ünnepség keretében a gyerekek megismerkedhettek az egykori római katona történetével, aki keresztény könyörületességgel viseltetett a szegények iránt, és akit végül püspökké választottak, de a kisdiákok megidézték azokat a régi mondókákat és dalokat is, amiket évszázadokon keresztül gyakoroltak országszerte ebben az időszakban. Az ünnepség keretében kiosztották a Márton Napra meghirdetett alkotópályázat nyerteseinek járó díjakat is, de végül mindenki, aki részt vállalt a munkából, valamilyen apró ajándékkal mehetett ma haza. Szent Márton Kr. u. 316-ban, vagy 317-ben született a mai Szombathelyen. 15 évesen lett katona, ám vért sosem ontott, majd a hadsereget is otthagyta, hogy Istent szolgálja. 361-ben megalapította az első európai szerzetes kolostort, 371-ben Tours püspökévé választották meg. A legenda szerint Márton egy libaólban bújt el a püspökké avatása elől, ám a ludak a gágogásukkal elárulták.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.