ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Egy nap a gyógyításért – Tudományos konferenciát rendezett a Jávorszky kórház
Feltöltötte esaniko - kedd 13 november 2018 - 09:34:03
13 éve rendezi meg a névadóról elnevezett konferenciát a váci kórház. A Jávorszky Tudományos Nap napirendje évről-évre hasonló, a megnyitót előadások követik, délután pedig fogadás zárja az eseményt. Az idei programot a Tudományos Bizottság elnöke, dr. Marjanek Zsuzsanna osztályvezető főorvos szervezte. A művelődési központ színháztermében az ő bevezetőjét követően Rétvári Bence államtitkár köszöntötte az egészségügyi intézmény dolgozóit és a meghívott vendégeket.

A pénteken 9 órára meghirdetett tudományos napot már 13. éve rendezi meg a kórház azzal a céllal, hogy az intézmény dolgozói megfelelő körülmények mellett tájékoztathassák egymást a legújabb kutatási eredményekről, tapasztalatokról és sikerekről. Az idei Jávorszky nap főszervezője azt mondja, az előadókat könnyű volt megtalálni, hiszen a kórházban rendkívül aktív szakmai munka zajlik.

Dr. Marjanek Zsuzsanna osztályvezető főorvos, Jávorszky Ödön Kórház
Ezt mi szervezzük, de gyakorlatilag a kórház dolgozói azok, akik azzal az igénnyel állnak elénk, hogy elmondják a saját tapasztalataikat, az érdekes eseteket. Elmondják és meg is akarják hallgatni egymást. Nem mindig van erre idő a mindennapokban a rohanó munka során. Tehát nekünk semmi más dolgunk nincsen, mint egy olyan fórumot teremteni, ahol az emberek elmondhatják a problémáikat, elmondhatják az érdekes eseteiket, a tapasztalataikat és ők meg akarják egymást hallgatni.

Az itt szerzett tudást akár a helyszínen is megvitathatják a konferencia résztvevői, de az eredmények közkinccsé tételének az elsődleges célja, hogy azokat később a kollégák szabadon alkalmazhassák, esetleg továbbfejlesszék. A tudományos napot Rétvári Bence államtitkár nyitotta meg, aki beszélt a meddőségkezelés lehetőségeinek kibővítéséről, a gyógyítás során alkalmazható mesterséges intelligenciáról, továbbá a mostanában több vitát kiváltó állami- és magánellátás különválasztásáról is kifejtette álláspontját.

Dr. Rétvári Bence EMMI államtitkár
Fontos számunkra, hogy ha egy beteg egy állami intézménybe belép, akkor ott állami, TB finanszírozott ellátást kapjon, és ne találkozzon fizetős ellátással. Az is fontos számunkra, hogy ha egy beteg a fizetős ellátásba lép be, és ott kifizeti az ellátását, akkor utána ezt a fajta vizsgálatot, ellátást valójában ne az állami intézményben végezzék el. Ne legyen az gyakorlat, hogy valaki a magánellátásba fizet, de valójában a vizsgálatot, a kezelést az állami ellátásban végzik el.

A váci önkormányzat nevében az Egészségügyi Bizottság elnöke is köszöntötte a jelenlévőket. Manninger Péter az alapellátás, a kórház, és az önkormányzat együttműködésének fontosságát hangsúlyozta.

Dr. Manninger Péter elnök, Egészségügyi és Szociális Bizottság
A köszönetnyilvánítás mellett, amit megismételnék, az ígéretet szeretném önöknek ezen a mai konferencián ajándékul, vagy biztatásul letenni, hogy az önkormányzat részéről fogadóképesek vagyunk és szándékunk van az együttműködés javítására, és ehhez kérjük az önök észrevételeit is.

Az egésznapos tudományos program során összesen 22 előadást hallgathattak meg az érdeklődők, melyekben a legkorszerűbb műtéti eljárások, esetbemutatások és terápiás lehetőségek kerültek napirendre. A rendezvényre az intézmény dolgozóin kívül a háziorvosok, a szakhatóságok, a Pest megyei társkórházak- és egészségügyi intézmények felsővezetői, az érdekképviseletek, valamint a kórház további partnerei is meghívást kaptak.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.