ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Betlehem a kórházban
Feltöltötte esaniko - csütörtök 06 december 2018 - 09:33:31
Sokan gyűltek össze a váci Jávorszky Ödön Kórház aulájában, hogy az ott felállított betlehemi jászolt megcsodálhassák. A Jézus születését ábrázoló jelenet abból a 300 ezer forintból készítették el, amit a Kórházlelkészi Szolgálat adományok útján gyűjtött össze. Az adakozásból az egészségügyi intézmény dolgozói, helyi vállalkozók, de még a betegek is kivették a részüket, kedd délután pedig Faragó Artúr, a szolgálat vezetője áldotta meg a Betlehemet. Az esemény köré műsort szerveztek, ahol az advent hangulatához illő liturgikus énekek, versek és próza is elhangzott, sőt az egyik beteg a saját költeményét is felolvasta a közönségnek. Az ünnepségen az egészségügyi dolgozók és a beteglátogatók mellett számos ápolt és családtagjaik is részt vettek.

Dr. Faragó Artúr vezető, Kórházlelkészi Szolgálat
Áldd meg mindnyájunkat is, hogy ebben a karácsonyi előkészületben vágyakozzunk teutánad, vágyakozzunk azután, hogy a karácsony üzenete eltöltse szívünket, formálja életünket és környezetünk életét is.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.