ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Ajándék a Michelin-től. Játszóvárat kaptak a Szegfű utcai bölcsisek
Feltöltötte esaniko - kedd 18 december 2018 - 08:27:58
Játszóvárat ajándékozott a Szegfű utcai Bölcsődének a Michelin váci telephelye. A ma délelőtti átadás alkalmával Szabó Róbert logisztikai igazgató elmondta: fontos számukra, hogy segítsék a város közösségeit, ezért 2015 óta több váci intézményt is megajándékoztak már különféle eszközökkel. Mokánszky Zoltán alpolgármester köszönetét fejezte ki a vállalatnak a felajánlásért, kiemelve, hogy az udvari játék azért nagyon hasznos, mert mozgásra ösztönzi a legkisebbeket.

Hétfőn délelőtt adta át a Szegfű utcai bölcsődének az új játszóvárat a Michelin váci telephelyének az igazgatója. A felajánlásért Mokánszky Zoltán alpolgármester is köszönetet mondott a vállalat képviselőinek.

Mokánszky Zoltán, alpolgármester, Vác
„Nagy örömmel tudjuk a város lakosságát értesíteni, hogy a Michelin jóvoltából ismételten kaptunk egy játszóvárat, ami a gyerekek mozgását hivatott segíteni. Mint mindannyian tudjuk, mozogni jó, és mozogni kell, és a mozgás alapvető feltétele az ember életének…”

A váci cég vezetője elmondta: fontos számukra a társadalmi felelősségvállalás, ezért az elmúlt években többször is segítették a városi intézményeket. Hozzátette: nemcsak Vácon, hanem többi telephelyükön, Nyíregyházán, Tuzséron és Budapesten is igyekeznek hasznos eszközökkel támogatni a helyi közösségeket.

Szabó Róbert, igazgató, Michelin Váci Logisztikai Központ
„2015-ben növeltük meg a jelenlétünket a városban, azóta minden évben próbálunk segíteni valamilyen intézménynek. Ez a harmadik alkalom, hogy itt vagyunk, és egy bölcsődében egy játszóeszközt tudunk átadni, amit a helyi vezetőkkel tudtunk egyeztetni, hogy nekik mire van szükségük…”

Mint elhangzott, a tervezettnél ugyan kicsivel később, de még karácsony előtt birtokba vehették a gyerekek a közel 1 millió forint értékű eszközt. A Michelin legutóbb szeptemberben a Kölcsey utcai fejlesztő napközi otthonnak adományozott mobil klímát, de vettek már kerti játékokat a Vám utcai óvodának és a Baba utcai bölcsődének is, illetve korábban a Cházár iskolásoknak szerveztek gyermeknapot.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.