ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Minőségirányítási program
Feltöltötte e107 - hétfő 02 július 2007 - 18:25:41
A rendszerváltás óta mintegy 90 ezerrel kevesebb gyermek születik évente Magyarországon. A finanszírozási problémák mellet, ez is meghatározó szempont volt, amiért a kormány hozzálátott az oktatás átszervezéséhez. A reform egyik fontos új eleme, hogy az idei évtől a pedagógusok, illetve az intézmények összteljesítményét is mérni kell, amelynek eredményeit aztán a közzé kell tenni. A szakértők szerint a nyugaton már ismert módszer a versenynek köszönhetően, Magyarországon is emelni fogja az oktatás színvonalát. Vác Önkormányzata is jóváhagyta a város módosított nevelési és oktatási minőségirányítási programjait, ennek köszönhetően a 2007/2008-as tanévtől az intézmények a szülői közösségek bevonásával értékelik majd a programok megvalósítását.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Kormányzati szinten már 93’-óta téma a nevelési és oktatási intézmények tevékenységeinek minőségmérése. A Közoktatási törvény többszöri módosításánál is fontos szempont volt, hogy az intézmények saját tevékenységüket kellőképpen fejlesszék és javítsák. Ennek érdekében az Országos Közoktatási és Értékelési Vizsgaközpont rendszeresen mérte a diákok teljesítményét, majd az adatokat visszaküldte az intézményeknek, amelyek aztán értékelték azokat, és válaszként kidolgozták saját minőségirányítási programjukat. A 2006. szeptemberétől hatályos Közoktatási törvény módosítása az intézményi minőségirányítási programoknak a fenntartó általi felülvizsgálatát rendelte el, és szigorította a mérés és az értékelés szempontjait.

Molnár Lajos, alpolgármester, Vác
"Most kibővült egy új elemmel. A minőség biztosítási rendszer azt mondja ki, hogy a tanárok munkáját és az iskola összteljesítményét is mérni kell. Pontosan kell elvégezni , értékelni kell, és nyilvánosságra kell hozni. Meg kell beszélni és, hát ha jó azt el kell ismerni pld. fizetésemeléssel, kitüntetéssel, ha pedig rossz akkor ki kell javítani."


Az értékelési rendszer lényege, hogy országszerte megmérik az iskolába lépő összes gyermek paramétereit, így az alkalmasság mellet például a családi hátteret is, majd a méréseket tesztlapokkal évente megismétlik. Az intézményekben dolgozó pedagógusok munkájának minőségét is méri a rendszer, és az adatokból az iskola összteljesítménye is megjeleníthető. Ha az adott intézmény eredményei elmaradnak az átlagtól, akkor intézkedési tervben kell meghatározni a korrekciós feladatokat. Az adatok nyilvánossá tételével a szülők járnak a legjobban, hiszen egy objektív rangsor alapján dönthetik el majd, hogy melyik intézménybe szeretnék beíratni gyermeküket, feltéve, persze ha a kiszemelt iskolának megfelel a jelentkező gyermek tudása.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.