ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


SPORT
Feltöltötte esaniko - hétfő 11 február 2019 - 08:50:33
Négy gólos előny a Liga Kupában, a BOK csarnokban versenyeztek a váci atléták

A férfi kézilabda Liga Kupa negyeddöntő első mérkőzésén Vácott fogadta a Váci KSE együttese az élvonalbeli Csurgó csapatát. Igaz, hogy az ellenfélnél hiányoztak idegenlégiósaik, de így is jó kerettel vették fel a hazaiakkal a versenyt a találkozón. Bár mindenki nagy tempóra számított, mégis inkább a pozícióharc volt a jellemző a játékra, és ebben 23 percig a vendégek voltak jobbak. Ekkor szerencsére sikerült az álmosító tempót fokozniuk a hazaiaknak és gyorsabb játékkal megfordítani a találkozó állását. A második játékrészt is nagyobb iramban kezdték a váciak és labdaszerzéseikkel valamint Miklián góljaival növelni tudták az előnyüket. A vendégek azonban kihasználva csapatunk hibáit, mindig közelebb tudtak kerülni, így a hajrára úgy tűnt, hogy csak minimális előnnyel utazhatnak Csurgóra. Az addig is szenzációsan védő Ulicsinyi Péter bravúrjaival és góljával azonban végül négyre tudták növelni az előnyt, ami bizakodásra adhat okot a sorra kerülő visszavágóra. Váci KSE – Csurgó 25-21.

Budapesten a BOK csarnokban rendezték meg a Fedettpályás Nyílt Atlétikai Versenyt, melyen ott voltak a Váci Reménység Egyesület versenyzői is. A sportolók közül 60 méter gátfutásban 7. helyen végzett Kareczki Petra. 60 méter síkfutásban a 13. helyen zárta a versenyt Schmittinger Lili.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.