ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Sógor Zsuzsa, Pápay Eszter és a Cseh Tamás Projekt az Irodalmi Szalonban
Feltöltötte esaniko - kedd 12 március 2019 - 08:49:57
Zenés produkcióval emelték a hangulatot legutóbbi műsoros estjük során a Váci Irodalmi Szalon szervezői. Pénteken Sógor Zsuzsa és Pápay Eszter költők mellett az ismert váci zenészekből álló Cseh Tamás projekt is színpadra lépett. A teltházas eseménynek ezúttal is a Piarista gimnázium adott otthont.

Pénteken a megszokottól némileg eltérő program várta a Váci Irodalmi Szalon közönségét. A több éve futó sorozat 36. állomásán a beszélgetés mellett ezúttal ugyanis egy komplett koncertélményben volt része az érdeklődőknek, a két költővel, Sógor Zsuzsával és Pápay Eszterrel folytatott beszélgetés után Farkas Péter zenekara szórakoztatta a nagyérdeműt. Matkovich Ilona az est házigazdájaként elsőként az eredetileg gyógypedagógus végzettségű Sógor Zsuzsát faggatta, aki elmondta: mindig foglalkoztatta az irodalom, publikációi viszont szinte az utcáról kerültek a szerkesztőségekhez.

Sógor Zsuzsa
Elkezdtem prózával foglalkozni, de valahogy úgy éreztem, hogy a hagyományos prózai szerkezetben nem tudom úgy kifejezni magam, ahogy szeretném. Aztán megkérdezte valaki, aki nagyon fontos ember volt számomra és most is az, hogy miért nem írsz verseket? Mondtam, hogy én azt nem tudok… azt mondta, hogy azért meg kellene azt próbálni!

Pápay Eszter azt mondja magáról, a szavakkal való alkotáson túl a zene és a képi kifejezés is közel áll hozzá. Szemlélődő és kutató természet, elsősorban az emberi lélek rezdüléseire kíváncsi, de azt is hozzáteszi, nőként nincs könnyű dolga a férfiak uralta területen.

Pápay Eszter
A női alkotónak valóban sokkal nehezebb dolga van, azt gondolom. Nem is nehezebb, speciálisabb dolga van még most is, ebben az évszázadban is. Nem véletlen, hogy ugye Márai mondta, hogy a nőből azért lesz kevésbé alkotó, mert például egy nagy halom szennyes ruha láttán a mosoly fejvesztve világgá szalad…

A két hölgy után Farkas Péter zenekara állt a színpadra, akik Cseh Tamás dalaiból adtak koncertet. A rögzített műsort az ES Televízió egy későbbi időpontban teljes egészében műsorára tűzi.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.