ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


A Váci csata idén is a magyarok győzelmével ért véget
Feltöltötte esaniko - csütörtök 11 április 2019 - 08:44:07
31. alkalommal indultak csatába Vácon a huszárok és a nemzetőrök, hogy megismételjék az elsöprő győzelmet, amit az osztrák Götz tábornok serege fölött arattak elődeik 170 évvel ezelőtt. Az ütközet most is hasonlóan zajlott, mint 1849-ben, amikor április 10-én Damjanich tábornok katonái Földváry Károly vörössipkásainak támogatásával felszabadították a várost a császári sereg uralma alól. A Tavaszi Emlékhadjárat váci állomását idén is a Magyar Hagyományőr Világszövetség tagjai és a Váci Huszár és Nemzetőr bandérium katonái elevenítették fel. Az ünnepség délután négy órakor az önkormányzat épülete előtt kezdődött és este a honvéd emlékműnél fejeződött be.

A főtéren először a nemzetőrök sorakoztak fel a városházával szemben, majd a Váci Ifjúsági Fúvószenekar által szolgáltatott térzene hangjaira megérkeztek a lovashuszárok is. Így kezdődött a korabeli váci ütközethez kacsolódó ünnepség, amit a látványos csatajelenetekkel együtt már három évtizede élvezhet végig az érdeklődők serege. A korhű ruhákban parádézó fegyveres hagyományőrzőket és a főtéren összegyűlt civileket idén Steidl Levente, a művelődési bizottság elnöke köszöntötte a városháza erkélyéről.

Steidl Levente elnök, Művelődési, Oktatási Ifjúsági és Sport Bizottság

A tavaszi hadjárat sikere általegész Európának megmutattuk, hogy mire képes a nemzeti összefogás. Példát mutattunk hősiességből, bátorságból, hitből és tisztességből. Hőseink 170 éve a szabadságért küzdöttek, ma pedig a szabadságért harcoló hősök emlékének méltó megőrzéséért, az ő halhatatlanságukért küzdünk, ki-ki a maga módján. Ki tollal, ki ecsettel, ki krétával, ki a hagyományok korhű bemutatásával. Tesszük ezt azért, hogy minden következő generáció példaként tekinthessen rájuk.

A főtéren felsorakozó huszárok és nemzetőrök a közönséggel együtt fúvószenei kísérettel vonultak át a Ligetbe, az egykori csata helyszínére. Itt a csapatok az alpolgármester seregszemléjét követően elfoglalták harcállásaikat, majd megkezdődött a küzdelem, amihez Babucs Zoltán hadtörténész kommentárját hallgathatta az összegyűlt tömeg. Az ütközetet, ahogy anno 1849-ben, természetesen most is a magyar csapatok hagyhatták el győztesen. A látványos esemény záróakkordjaként Mokánszky Zoltán alpolgármester, a hagyományőrzők és civilek helyeztek el koszorút az ország elsőként felállított honvéd emlékművénél.


Hozzászólások: 1 email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.