ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


A magyar nemzetpolitika előfutárai- előadás a könyvtárban
Feltöltötte esaniko - kedd 16 április 2019 - 08:18:12
Botlik József egyetemi docens tartott előadást péntek délután a Katona Lajos Városi Könyvtárban. A magyar nemzetpolitika előfutárai című könyv íróját a Váci Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat hívta meg, hogy beszéljen azokról az erőfeszítésekről, amiket 1897-től a Darányi Ignác földművelésügyi miniszter és Egán Ede kultúrpolitikus tett a kárpátaljai helyzet javítása érdekében. A könyvbemutatón Fördős Attila polgármester mondott köszöntőt.

A leírások szerint a ruszinok saját nemzeti tudata a 19. század második felében alakult ki. Ez a nemzeti ébredés a történelmi Magyarország területén történt a felvidéki szlovákok és a kárpátaljai ukránok nemzetté formálódásával egy időben. A ruszin népnek soha nem volt vezetői rétege, többségük alacsony sorban élő jobbágy, zsellér vagy pásztor volt. Darányi Ignác agrárpolitikus 1897-ben kérte föl Egán Edét, hogy tanulmányozza a kárpátaljai helyzetet, és készítsen egy tervezetet, mely visszaszorítja a nyomort, az éhínséget a területen. Fördős Attila köszöntőjében a két nép közötti hasonlóságot emelte ki.

Fördős Attila polgármester
Életvitelük tekintetében nagyon hasonló életvitelt folytattak, mint az ott élő magyarság, akár a székelység. Részben határvédelem, állattenyésztés, gazdálkodás és kultúrájában is nagyon sok átfedés van. Nemzetiségét tekintve pedig, ahogy mondták annak idején, Rákóczi legkedvesebb harcosai a ruszinok voltak.

A kétkötetes kiadvány 50 év történelmét öleli föl. Botlik József történész előadásában úgy fogalmazott, hogy a könyv megírásakor úttörőnek számító megközelítéseket egyre többször hallja vissza kollégáitól.

Dr. Botlik József történész

Kárpátalját nem megszálltuk 39-ben, meg nem elfoglaltuk, hanem újra egyesült Magyarországgal 20 év idegenuralom után. Ezt a fogalmi rendszert én hoztam be a könyveimbe és látom, hogy többen veszik át. Nem úgy, hogy megszállták, meg elfoglalták: az ezer évig Magyarországhoz tartozott. A török hódoltság soha nem érintette a mai Kárpátalja területét, az mindig a Királyi Magyarország, a Szent Korona része volt.

Az előadótól elhangzott: könyveivel azt a történelmi szemléletváltást szeretné elősegíteni, ami véleménye szerint a rendszerváltás óta sem történt meg.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.