ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Visszavonta a minisztérium a mobilgát megépítésével kapcsolatos szerződést
Feltöltötte esaniko - hétfő 24 június 2019 - 10:56:34
Visszavonta a váci mobilgát pályázatot a Fejlesztési Minisztérium és az eddig elköltött 74 millió forintot is vissza kell fizetnie az önkormányzatnak. A váci mobilgát megépítésére megállapított összeget egyszer már módosítani kellett, a legutóbbi talajvizsgálatok azonban kimutatták, hogy jóval mélyebbre kell alapozni a gátat, így a legutóbb megítélt 2,2 milliárd forint helyett több mint a duplájába, 5,5 milliárd forintba kerülne a mesterséges védmű megépítése. A legutóbbi testületi ülésen az is kiderült, hogy a váci önkormányzat további egyeztetéseket folytat a mobilgát támogatás megítélése érdekében.

200-300 millió forintba kerül egy hagyományos árvízi védekezés jelenlegi árakon, ha a Duna Vácnál kilépne a medréből. Legutóbb 2013 júniusában, június 9-én 804 cm-el tetőzött a folyó. Akkor több mint 40 cm-el írta felül az addig mért legmagasabb vízállást, így a szocialista városvezetés alatt, 2009-ben tervezett, és 2010-ben megítélt 1,5 milliárdos költségvetés nem fedezte volna az új védműrendszer megépítését. A rekordárvíz felülírta a szabványokat is, az új mobilgátnak a mértékadó árvízszint felett kellet volna megfognia a Dunát, így a költségek már 2,2 milliárd forintnál tartottak. Az összeg szintén pályázati úton került volna a városhoz. Az előkészületek során azonban kiderült, a védmű vonalában tervezett 5 méter mély betonalap nem fogja megtartani a paneleket, ezért mélyebbre, 18-20 méterre kell letenni a mobilgát betonalapját.
A költségeket tovább emelte, hogy ekkora mélységben a Naszály felől érkező talajvizek és búvópatakok nem tudtak volna a Dunába folyni, ezért egy nagyteljesítményű átemelő szivattyúrendszer kiépítse is szükségessé vált. A kivitelezés költsége a legutóbbi talajmechanikai felmérést követően 5,5 milliárd forintnál állt meg. Időközben azonban levélben értesítette a váci önkormányzatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium, hogy a korábbi 2,2 milliárd forintos összegre megkötött támogatási szerződést visszavonja, és visszaköveteli az előkészületekre korábban rendelkezésre bocsájtott 74 millió forintot. A város polgármestere ezzel kapcsolatban elmondta, a mobilgát építés visszavonásával nem szűnik meg az árvízi védekezés, csupán arról van szó, hogy az eddig megszokott módszerrel fogják megvédeni az érintett városrészeket.

Fördős Attila polgármester Vác
Egy ilyen árvízi védekezésnek két lehetősége van, vagy ez a bizonyos mobilgát építés, amelynek egyébként, ha kiszámolja a költségét, a megtérülése közel 200 év, vagy pedig a védekezés. Tessék nekem egyetlen egy alkalmat mutatni, amikor az állam a feladatai között ezt nem látta el országos, vagy helyi szinten. Ez a válaszom a felkészülésre is, a katasztrófavédelem alapvető feladatai közé tartozik az árvízi védekezés.


A testületi ülésen elhangzott: a gazdasági ügyekkel megbízott alpolgármester továbbra is egyeztetéseket folytat a minisztériummal a magasabb összegű, 5,5 milliárdos uniós támogatás odaítéléséről, ennek eredményéről később várható információ.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.