ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Az Egészséges Budapest Program keretében fejlesztik a váci kórházat
Feltöltötte esaniko - csütörtök 10 október 2019 - 10:20:06
200 milliós fejlesztési forrásból történik jelentős beruházás a váci Jávorszky Ödön Kórházban. Az összeg nagyobb részét az orvosi műszer ellátottság javítására, kisebb hányadát informatikai fejlesztésre fordítja az intézmény. A kórház főigazgatója az egyik legújabb orvosi műszer sajtónyilvános bemutatóján azt mondta: az eszközök beszerzését nem a hiánypótlás teszi szükségessé, hanem a modernizáció.

A kórház informatikai fejlesztése már a tavalyi évben megkezdődött- hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyen az Egészséges Budapest Program keretében történő beruházásokon túl az utóbbi időszak egyéb beszerzéseit is ismertette az intézmény főigazgatója. Dr. Urbán Edina elmondta: az orvostechnológiai eszközök közül az elmúlt hetekben, mintegy 70 millió forint értékben érkeztek eszközök, köztük az egyik legjelentősebb az a kardiológiai ultrahang berendezés, amivel évente több mint 2.500 szívultrahang vizsgálatot végeznek a szakemberek.

Dr. Urbán Edina főigazgató főorvos
Ezzel az ultrahang géppel gyorsítani tudjuk a vizsgálatokat is, hisz nem hiánypótlás történt, hanem egy plusz gépet kapott az intézet, úgyhogy több orvos kolléga, kardiológus tud egyszerre ultrahang vizsgálatot végezni.

Több olyan eszközt is vásároltak, amelyek az évente zajló több mint 6000 műtét során természetes elhasználódásnak vannak kitéve- tette hozzá Urbán Edina, ezeknek a pótlásakor szintén figyelnek a korszerű technikák beszerzésére. A fejlesztési forrásból jutott pénz a Sürgősségi Betegellátó Osztályra, ahol több mint 32.000 esetet látnak el egy évben, de vásároltak például egy betegőrző monitort az intenzív osztályra, ahol 2018-ban 300 beteg ellátását biztosították.
Rétvári Bence szót ejtett a térségben létrehozott egyéb egészségügyi központokról és rendelőfelújításokról. Úgy fogalmazott, a gyógyításon kívül arra is egyre nagyobb figyelem jut, hogy a megelőzés és az egészségmegőrzés is megfelelő anyagi forrásokhoz jusson. A képviselő a kórházról szólva kiemelte, hogy az új informatikai eszközök üzembe helyezése nagyban elősegíti a járó- illetve fekvőbeteg ellátásban a gyorsabb és hatékonyabb munkavégzést.

Dr. Rétvári Bence országgyűlési képviselő
Legyen minél inkább informatikai alapokra helyezve az egészségügy. Van egy Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Terünk, az ESZT, az IHSZ rendszer, a digitális egészségügy. Erre már sokkal nagyobb mértékben rá tud kapcsolódni a kórház és nincsenek technológiai akadályok ahhoz, hogy megfelelő gépekkel, megfelelő sávszélességgel le tudják tölteni a kórelőzményeket az e-egészségügyi felhőből, mind pedig fel tudják tölteni rögtön a különböző leleteket, adatokat, hogy azt mindenhol utána le tudják hívni és tudják használni.

Fördős Attila polgármester a város és a kórház jó kapcsolatát hangsúlyozva kiemelte, annak ellenére, hogy az önkormányzat feladatkörébe csak az alapellátás tartozik, a város igyekszik minden segítséget megadni az intézménynek. A közeljövőben ez elsősorban az új járóbeteg szakrendelő tömb építése kapcsán kerülhet előtérbe.

Fördős Attila polgármester, Vác
Ez többek között a telekalakítás, ingatlancserék, értékbecsléssel természetesen egyeztetett módon kell, hogy megtörténjen. Ennek a folyamatnak már az elején járunk, hiszen egy rendkívül értékes következik itt 5,6 milliárd értékben. Ennek előzményeként már 400 millió forintot kapott az intézmény a beruházás előkészítésére.

Az Egészséges Budapest Program keretében 2026-ig valósul meg az új járóbeteg szakrendelő tömb építése, laboratóriumi és diagnosztikai fejlesztéssel, modern orvostechnikai eszközök beszerzésével. A fekvőbeteg ellátás fejlesztése során a kórház épületei újulnak meg, továbbá fűtéskorszerűsítés, árnyékolás, a térvilágítás megújítása, és az épületeken kívüli elektromos hálózat modernizációja valósulhat meg.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.