ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Civilek ültettek fákat Deákváron. A köztéri ültetésekhez az önkormányzat engedélye is kell.
Feltöltötte esaniko - kedd 05 november 2019 - 10:48:11
Fákat ültetett szombaton a váci Bagolybükk egyesület a Rigó utcában. A civil szervezet az önkormányzattal együttműködve pótolta a betegség miatt korábban kipusztult díszfákat, melyeket nyolc új, ellenálló fajtájú csemetével pótoltak. Az ültetésben a deákvári utca lakói is részt vettek, akik a fák későbbi locsolását, gondozását is elvállalták. A civil akció kapcsán a város főkertésze felhívta a figyelmet arra, hogy helyi rendelet szabályozza Vácon a közterületi faültetést, melynek lényege, hogy csak engedéllyel, az önkormányzattal együttműködésben lehet növényt telepíteni az utcákban.

Nyolc díszkörtét ültetett el a Bagolybükk Egyesület a felajánlott adományokból és a tagok saját pénzéből szombaton a deákvári Rigó utcában. Az Ültess fát! baráti körből megalakult civil szervezet már 2016-ban belevágott a város zöldítésébe, akkor a Damjanich téri Hősök templomának kertjében ültettek el 12 hársfát, de nyáron a könyvtárnak is adtak egy csemetét. Folyamatosan dolgoznak azon, hogy minél több fa díszítse a várost és termelje a jó levegőt. Az egyesület az önkormányzattal egyeztetve választotta ki a legújabb helyszínt és az ideillő fajtát. Korábban itt gömb csepleszmeggyek sorakoztak, melyek egy betegség miatt kipusztultak, most -a főkertész javaslatára- díszkörték kerültek a helyükre.

Boldog Gabriella, tag, Bagolybükk Környezet és Természetvédelmi Egyesület
Egyrészt vezeték megy felette, villanyvezeték, tehát nem fog nagyon magasra megnőni, ez egy díszfa, egy kertészeti változat, gyönyörű a lombja ősszel, mert színesedik, tavasszal nagyon szépen virágzik, és elvileg nincsen olyan sok károsítója. Tehát lesz egy kis lisztharmat, de nem biztos, hogy itt, mert túl sok hasonló faj nincs a környéken, és lehet, hogy nem kell majd permetezni, és ez egy nagyon fontos szempont. Sokan nem tudják, hogy például a gesztenye is már „vörös listás” faj, a vadgesztenye, és nagyon sokat kell permetezni azért, hogy olyannak lássuk, amilyennek látjuk például a Duna-parton…

A permetezés pedig se nem környezetbarát, se nem olcsó, így ma már ez is fontos szempont, amikor arról kell dönteni, hogy milyen fafajtát érdemes ültetni. Ezen kívül tudni kell, hogy megy-e valamilyen közművezeték a föld alatt, vagy zavarhatja-e az útszakasz beláthatóságát, esetleg szemetel-e a termése, vagy okozhat-e a virágzata allergiát, és így tovább. Egy-egy problémás kiültetés pedig jelentős költséget okozhat a városnak, hiszen általában a holdingnak jelzik, ha gond van, és ők fognak beavatkozni.

Mezei Helga, főkertész, Váci Városfejlesztő Kft.
Innen jött jó sok évvel ezelőtt most már ez a gondolat, hogy a valahogy a mi helyi rendeletünkbe illesszük bele azt, hogy fát ültetni csak engedéllyel lehet, előzetes engedély megkérésével. Ez úgy szokott a gyakorlatban működni, hogy vagy írnak a Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Irodájához egy ilyen kérelmet, vagy hozzám írnak egy kérelmet, illetve telefonon megkeresnek. A legjobb a telefonos megkeresés először, mert akkor elmondjuk a kedves lakónak, hogy mik a szabályok igazából, ugye kikérdezzük, hogy hova szeretne ültetni, milyen helyszínre, ugye mi ismerjük a várost, tehát tudjuk, hogy mit ajánlunk, van olyan is, amikor azt mondjuk, hogy inkább ne, mert ebből később probléma lesz, elmagyarázzuk neki udvariasan, illetve tanácsot tudunk adni természetesen, hogy milyen fafajt érdemes ültetni adott helyszínre…

A Bagolybükk egyesület további ültetésekről is egyeztet, még novemberben szeretnének például fűzfákat telepíteni a Kodály úton, a Rabtemetőnél. Mint mondják, az önkormányzat segítsége mellett a helyiekre is számítanak, hiszen mind a munkában, mind a gondozásban szükség van a lakókra.

Boldog Gabriella, tag, Bagolybükk Környezet és Természetvédelmi Egyesület
Itt az utcában is úgy ültettük el ezeket a fákat, hogy feltettem a netre, hogy ki tudna jönni segíteni ásni, mert azért 60 centis gödröket kiásni egy ilyen tömörödött talajban nem is olyan egyszerű és nagyon-nagyon fárasztó, tehát ehhez mindenképpen nagy, erős kezekre van szükség, és jöttek is a váciak és segítettek, itt az utcabeliek még kávét is főztek nekünk, és megígérték, hogy locsolni és gondozni fogják a fákat, mert az sem mindegy, hogy az, amit elültetünk, azt utána gondozza-e valaki.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.