ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Dunakanyar Hangja
Feltöltötte esaniko - hétfő 20 január 2020 - 09:51:07
Már lehet jelentkezni az idei Dunakanyar Hangja énekversenyre. Az ország legnagyobb térségi tehetségkutatóját hét év után ismét Vácon rendezik meg. A szervezők szerdai sajtótájékoztatójukon úgy fogalmaztak: a rendezvény most hazatért, hiszen 10 évvel ezelőtt itt bontott szárnyakat az azóta országos tehetségeket is felfedező vetélkedő. A zsűri idén is szakértőkből áll majd, énekes, dalszerző, zenekari frontember, kórusvezető és színházi szakember is garantálja a csapatban a szakmai hitelességet.

Február 8-án már a jelentkezők első meghallgatása zajlik majd a művelődési központ színháztermében- mondta el WernkeÁdám szervező, aki a háromfordulós énekverseny szabályait ismertette a szerdai sajtótájékoztatón.

Wernke Ádám szervező
Február 15-én lesz az elődöntő és február 29-én a döntő. Két kategóriában indítunk versenyzőket: gyermek kategóriában és felnőtt kategóriában várjuk a jelentkezőket, és természetesen, mint minden évben, egy szakmai zsűri fogja őket megmérettetni, illetve pontozni.

Az elmúlt 10 év során a Dunakanyar Hangja énekverseny a hasonló vidéki kezdeményezéseket maga mögé utasítva az ország legnagyobb térségi tehetségkutatójává nőtte ki magát, ahonnan a győzteseknek szinte egyenes az út az országos ismertség felé.

Loksa Levente szervező
A Dunakanyar Hangja mindig 100 körüli jelentkezővel tud indulni. Ez egy hatalmas szám, éppen ennek köszönhetően a nagy kereskedelmi csatornák is nálunk válogatnak most már. Ez az egyik oka én úgy gondolom, hogy mindkét nagy kereskedelmi csatorna versenyeinek döntőjében, ahol már csak 11-12-en versenyeznek, mindig van Dunakanyar Hangjás.

Idén 6 fős zsűri fogja pontozni az énekeseket:Zola a New Level Empire zenekar frontembere, Szolnoki Péter a Bon-Bon együttes énekese, Toldi Tamás énekes, dalszövegíró, Patrik Judit énekes, kórusvezető, Fehér Lili énekes, aki egyébként 2015-ben megnyerte a versenyt és Inotay Gergely, aki most természetesen nem alpolgármesterként, hanem énekeskét és színházi szakemberként értékeli majd a produkciókat.

Inotay Gergely zsűritag
A város szempontjából sem elhanyagolható, hogy ez a rendezvény visszakerült hozzánk. Van ennek egy városmarketing oldala is, amiben azt gondolom, ha részt veszünk benne, ha nem, mindenképpen nagyon jelentős a városnak, így akkor inkább részt veszünk benne.

A szervezők kiemelték, hogy a választott dalok tekintetében nincs műfaji megkötés, viszont érdemes legalább egy magyar nyelvű darabot is a repertoáron tartani.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.