ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Sporthírek
Feltöltötte Zsóka - péntek 20 július 2007 - 10:38:14
- Kézilabda,
- Labdarúgás,
- Tenisz

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Egyhangúlag elfogadta a váci képviselő-testület Csereklye Károly alpolgármester javaslatát, miszerint a város önkormányzata anyagilag segítse azon sportolókat, akik a 2008-as pekingi olimpiára kvótát szereznek. Az alpolgármester előterjesztésében mindegyik, az ötkarikás játékokon való részvétel és versenyzés jogát kivívó helyi sportoló kétmillió forintot kap a váci önkormányzattól. A számítások szerint a váci színeket eddig öt-hat sportoló képviselte olimpiánként, s ettől nagyobb indulói létszámra jövőre sem lehet számítani. A váciak természetesen optimisták éppen ezért egyelőre húszmillió forintot biztosítanak erre a célra.

Mint már beszámoltunk róla a Váci NKSE első osztályú női kézilabda csapata megkezdte a felkészülést az új bajnokságra. Kenyeres József edző két helyszínen a váci stadionban és Gödön a Pólus Palace Hotelben tart edzéseket a lányoknak. Júliusban eddig egy Fradi elleni páros tesztmeccs időpontja ismert: 20-án a fővárosban, 25-én pedig Vácott találkozik a két csapat.

Az Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága keddi ülésén határozott az NB II 2007-2008-as bajnokságának csoportbeosztásáról. A Keleti csoportba kapott besorolást a Vác – Újbuda LTC csapata a Ferencváros társaságában. A váciak csapatától az elmúlt napokban újabb játékosok igazoltak el. Távozott Bozori Balázs, és Gulyás Gábor, akik Pécsre igazoltak. Kulcsár Tamás az MTK-hoz szerződik. A Fehérvár FC helyett Kispesten írt alá 3 éves szerződést Palásthy Norbert. Érkező is van, mégpedig Rusvay Gergely, aki visszatért Vácra, mivel a REAC-nál inkorrekt módon jártak el vele.

A Röpte Sportegyesület a Pest Megyei Felnőtt Férfi Tenisz Csapatbajnokságban idén két csapatot is nevezett a tizennégy csapatot felvonultató küzdelembe. A Röpte első csapata 3 győzelemmel, 1 döntetlennel, és 3 vereséggel, azaz 7 ponttal zárta a tavaszt, míg a második csapat 2 győzelemmel és 4 vereséggel, azaz 4 ponttal. Térségünk csapatai közül 6. lett a Fót 9 ponttal, 12. a Dunakeszi 3 ponttal, és 13. a Szob 1 pontot gyűjtve. A sorozat augusztus 18-án folytatódik az őszi fordulókkal.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.