ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


A laktanyába költözne a Waldorf
Feltöltötte e107 - csütörtök 26 július 2007 - 16:35:14
A volt váci laktanya területére helyezné át oktatási intézményeinek működését a Waldorf Alapítvány. Az önkormányzat ehhez egy testületi döntés alapján 99 évre, térítésmentesen biztosítja a szükséges két épületet illetve a hozzá tartozó 14 ezer m2 földterületet. Az Alapítvány a beruházáshoz szükséges összeg nagyobb részét egy pályázat segítségével szeretné előteremteni, a többit saját forrásból illetve hitelből állná.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A pályázatot az alapítvány a Közép-Magyarországi Regionális Operatív Program keretében nyújtja be, ennek kiírása kifejezetten óvoda, iskola felújítását, építését, illetve eszközbeszerzést támogat. Mint megtudtuk, alternatívaként merült fel a pályázaton való indulás a várossal közös konzorciumban, ha ez azonban nem így nem lehetséges, akkor az említett területre Vác vételi jogot biztosít a Waldorf Alapítvány számára. Az épületek közműhálózatra való rákötése, annak kiépítése, felújítása az alapítvány feladata lesz, csakúgy, mint a tervezett iskola és óvoda működtetése. A már említett pályázatot azonban július 16-ig nem sikerült benyújtani, az újabb körben való részvételre szeptember közepétől lesz lehetőségük.

Maurer György titkár, Waldorf Alapítvány
"Két forgatókönyvünk volt, vagyis három, az „A” a 2008 szeptemberi átköltözéssel számolt. Most ennek következtében, főként mert az EU-s pályázatok kiírása után az elbírálás elég hosszú és bizonytalan idő, 2009 csak a reális átköltözési határidő."


Elsőként a Galcsek utcában működő 8 osztályos iskola átköltöztetése lenne kivitelezhető. Ekkor oldanák meg az akadálymentesítést, és alakítanák ki a szabadtéri létesítményeket és a parkolókat. Mint megtudtuk az első ütem megvalósítása mintegy 300 millió forintba kerülne, ennek több, mint 80 %-át kívánják az említett pályázati forrásból előteremteni. A második ütemben azután folytatódna az iskola végleges kialakítása, színházterem, étkező és műhely megépítésével, és ekkor költözne át az óvoda is jelenlegi helyéről, a Kert utcából a volt laktanyába.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.