ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Pályázatot írt ki a váci önkormányzat a környéken alkotó művészek számára
Feltöltötte esaniko - kedd 13 április 2021 - 09:10:04
A Covid járvány miatt idén is elmarad a Váci Világi Vigalom, lesz viszont helyette Váci Nyár! A meleg hónapok szinte mindegyik hétvégéjén programot ígér a váci városháza, mely rendezvényeken a fellépő művészeket egy most induló pályázat keretében választanának ki. A Matkovich Ilona polgármester, Inotay Gergely alpolgármester és Laczi Sarolta MIMK. igazgató által tartott hétfői sajtótájékoztatón elhangzott: a pandémia terjedésének kiszámíthatatlansága miatt előkészítésében és egészségügyi tekintetben is kockázatos lenne egy nagyszabású fesztivált megrendezni, így most idén, a lokálpatriotizmus jegyében, a váci és a Vác vonzáskörzetében élő művészeknek szeretnének lehetőséget adni a megmutatkozásra, amit egy pályázat keretében anyagiakkal is támogatnak.

Matkovich Ilona polgármester, Vác
Azt gondoljuk és azt látjuk, hogy a kulturális szféra dolgozói azok, akik, talán a feloldások után sem fogják visszakapni a régi életüket. Hiszen nem tudunk mi sem –és hát gondolom ez így lesz országosan is- nem tudunk szervezni nagy, tömegrendezvényeket, de valamilyen módon meg akarjuk szervezni azt, hogy a közönség, aki nem tud találkozni hónapok óta a művészekkel kulturális élményeket kapjon és ugyanakkor az itt élő alkotóművészek pedig valamilyen módon meg tudjanak mutatkozni.

Az önkormányzat erre szánt pénzügyi keretéből írt ki pályázatot a Madách Imre Művelődési Központ a Vácon, és a váci térségben élő előadó- és alkotóművészek számára, hogy a nyári hétvégeken különböző kulturális eseményekkel szórakoztassák a közösségi programokra vágyókat. A kulturális ügyekkel megbízott alpolgármester elmondta: a pandémia miatt valószínű idén nyáron sem engednek nagyszabású tömegrendezvényeket megtartani, így a lokálpatriotizmus jegyében a helyi és a környék településein élő művészeket szeretnék megszólítani.

Inotay Gergely alpolgármester, Vác
A szigorítások részben-vagy akár egészben is valószínűleg érvényben lesznek a nyár hónapokban. Azonban a Vácon élő polgárokat, családokat idén sem szeretnénk élmények nélkül hagyni, illetve a Váci és Vác környéki előadókat szeretnénk támogatni, Lehetőséget adni produkcióik bemutatására. Ilyen formában tehát a nyár folyamán minden hétvégén szeretnénk programot, hangversenyt, bemutatót táncelőadást, bábjátékot szólóestet rendezni Váci Nyár címmel, illetve idén is ki szeretnénk nyitni a városháza kapuit a Vác a tiéd nagysikerű programot újra megszervezve.

A pályázatot lebonyolító művelődési központ vezetője kiemelte: május 10-ig várják e-mailen az előadó és alkotóművészek leveleit, melyben a leírt produkciókat támogatná 50-100- és 200 ezer forinttal az önkormányzat.

Laczi Sarolta igazgató, MIMK, Vác
A jelentkezéseket, amik egy rövid bemutatkozást és a technikai igényeket kell hogy tartalmazza, a kolléganőm e-mail címére szunyogh.marta©mimk.vac. hu email címre kell elküldeni. Három kategóriában várjuk a művészeket. Az első az egyéni művészek kapcsán , a második kisebb formációk , öt fős együttesek, művészeti csoportok és nyilván a több fős, tíz, vagy tíztől felfelé létszámmal működő művészetek egyesületek.

A pályázati felhívás részleteivel keddtől ismerkedhetnek a környéken élő művészek, amit a Vác és a térség településeinek honlapjain, illetve a Madách Imre kultúrközpont felületein találhatnak meg az érdeklődők.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.