ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Csörögi 'nem' a kavicsbányára
Feltöltötte e107 - csütörtök 02 augusztus 2007 - 15:37:48
Bár korábban a Sződliget és Csörög közé tervezett kavicsbánya megnyitását támogatták a csörögi képviselők, a tavaly megválasztott, új összetételű testület most nemet mondott a Lasselsberger Kft. tervére. Az új döntésben komoly szerepet játszott a helyiek tiltakozása a beruházás ellen, illetve az a tény, hogy a bányanyitás jelentősen szűkítette volna a falu mozgásterét a később belterületbe vonható telkek kijelölése szempontjából. Mivel Vác már korábban ellenezte a kavicsbánya-nyitást, a jelenlegi helyzet szerint már csak Sződliget önkormányzata támogatja hivatalosan a projektet.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A csörögi képviselők támogató döntését követően tiltakozási akció kezdődött a településen, még egy népszavazást is tartottak a bányanyitás ellen. Ezen, bár a referendum érvénytelen volt, a megjelent helyiek túlnyomó többsége a beruházás ellen foglalt állást. Ez is közrejátszott abban, hogy az új összetételű testület egy múlt hónapban tartott rendkívüli ülésen ismét tárgyalt a kérdésről.

Hegedűsné Kripák Ildikó polgármester, Csörög
"Alaposan körbejártunk, megfontoltunk, elemeztünk az elmúlt időszakban. Kint jártunk a helyszínen és nem az íróasztal mellett döntöttünk, hanem a jövőt nézve és a település fejlődésének a lehetőségeit mérlegre téve döntött úgy Csörög község képviselő-testülete, hogy területén nem szívesen látja a Lasselsberger céget."


A falunak ugyanis arra, hogy a rendezési tervnek megfelelően bővítse belterületi telkeinek a számát, majd értékesítse, egy lehetőség áll rendelkezésre: a tervezett kavicsbánya, és a szállítási útvonalak irányába terjeszkedni.

Olasz Ferenc alpolgármester, Csörög
"Ezek az emberek pornak, zajnak lennének kitéve. Tehát mérlegeltük azt a helyzetet, hogy ha a község lakosságszámát növelni akarjuk, ez az egyetlen olyan terület, ahová lakóépületeket tudnánk hozni. Idáig van vizünk, villanyunk, gázunk, tehát a legkevesebb befektetéssel."

De a sződligeti részre tervezett bányaszakasz is érzékenyen érintené az itt lakókat. Mint megtudtuk, ha itt megkezdődnének a munkák, a település határában álló házaktól az mindössze 80 méterre történne. A polgármester asszony szerint a kitermelés károsan befolyásolná a talaj összetételét, az uralkodó széliránynak köszönhetően pedig a zaj és a por jóval erősebb lenne a falu ezen részén. A terület azonban már nem tartozik Csörög fennhatósága alá, tehát a most meghozott döntés sem érinti azt. Mindenesetre ha itt bánya létesülne, Csörög minden lehetőséget megragadna a beruházás elleni tiltakozásra.

Hegedűsné Kripák Ildikó polgármester, Csörög
"Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a település É-K-i részén áll a hulladéklerakó, ami még a mai nap is működik. A másik részen, tőle 1 km távolságra pedig egy több száz méter kiterjedésű bánya valósulna meg. Hát akkor gondoljunk bele, hogy két tűz közé kerülünk."


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.