ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Halálos kimenetelű baleset- bemutatót tartottak a Boronkay udvarán
Feltöltötte esaniko - kedd 21 szeptember 2021 - 08:48:40
Halálos kimenetelű közúti balesetet szimuláltak péntek délelőtt a váci Boronkay középiskolában. A diákszínészek drámai hitelességgel adták elő a karambolt és az utána következő perceket, miközben katasztrófavédők, rendőrök és mentősök érkeztek a bajbajutottak segítségére. Mindhiába- az ittas vezetés a jelenet szerint az egyik vétlen résztvevő életébe került, és többen is komoly sérüléseket szenvedtek. A figyelemfelkeltő programot a Gödi Rotary Club szervezte azzal a céllal, hogy demonstrálják a fiataloknak egy felelőtlen döntés lehetséges következményeit.

Kihangosítva hallatszik az autókban zajló beszélgetés, amelyek a jelenet szerint egymással szemben haladnak Vác közelében. Az egyikben egy ittas fiú a sofőr. Hatalmas csattanás, rövid csend, majd sikolyok és kiabálás. A két jármű roncsaiból a túlélők próbálnak kikecmeregni, egyikük hívja a mentőket. Az esetkocsi perceken belül a helyszínre ér, de az áldozatok kiszabadításához a tűzoltók segítségére is szükség van. Miközben az egészségügyi személyzet a balesetet szenvedett fiatalok életéért küzd, megérkeznek a rendőrök is, akiknek komoly erőfeszítésükbe kerül a balesetet okozó vezető és a vétlen sofőr közti szikrázó indulatok csillapítása.

Pölczman Ákos, Gödi Rotary Club

Mi a gyerekek szívéhez akarunk szólni, döbbenetet okozni, megríkatni őket. Azért, hogy tegyék el ezt az élményt, ilyen körülmények között tapasztalják meg, és mindenkinek kívánom, hogy élőben soha ne tapasztalja meg ugyanezt.

A jelenet szerint az egyik súlyos sérült állapotát sikerül stabilizálni, azonban a vétlen jármű utasának életéért hiába küzdenek a mentősök. Őérte halottaskocsi érkezik, amivel a dráma eléri a csúcspontját. A bemutató, ami egy valóságban is megtörtént eset mozzanatait idézi fel, balesetmegelőzési célzattal készült, ahol a diákok egyben a mentősök, a tűzoltók és a rendőrök összehangolt munkájáról is képet kapnak. A szervezők a Híradónak arról is beszéltek, hogy a térségben jellemzően az ittas vezetés az egyik leggyakoribb oka a baleseteknek, és bár túlnyomórészt nem a buliból hazainduló fiatalok az érintettek, de hogy ez így is maradjon, ennél a korosztálynál kiemelten fontosak a prevenciós előadások.

Mi ezt értük csináljuk, azért, hogy megértsék, soha nem szabad bódult, ittas állapotban volán mögé ülni.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.