ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


SPORT
Feltöltötte esaniko - csütörtök 20 január 2022 - 12:44:36
Két hete, január 4-én kezdte el a felkészülését az NB III február közepén esedékes tavaszi rajtjára a Vác FC.Mint arról korábban beszámoltunk, a mieink a tervek szerint február 13-án a Makó elleni hazai bajnokival indítják a 2022-es tétmérkőzések sorát. A Vác jelenleg még éppen bennmaradó pozícióban, a 20 csapatos Közép csoport 16. helyéről vág majd neki a hátralévő 18 mérkőzésnek. Ezek közül 10 lesz hazai környezetben, nyolc pedig idegenben. A mieinknek az eddig megszerzett 18 ponthoz kell annyit gyűjteni, hogy ne legyen gond a harmadosztályú tagság megtartásával.A két hete folyó edzésmunka közben a tervezett kilencből már két előkészületi találkozót is megvívott a csapat. Előbb a Budaörs ellen nyert a Csank-legénység 2-0-ra, majd az élvonalbeli Újpest második csapatát verte 2-1-re.

Váci futsalosok vitték haza az idei első Diákolimpia bajnoki címet!A közel 400 nevező csapat 5300 játékosa közül az országos döntőbe már csak a legjobb 12 csapat 120 sportolója juthatott be. A Veszprémben rendezett sportesemény során kiemelendő volt a futsalcsapatok sportszerűsége, például a Vác-Kecskemét elődöntőn a kiélezett küzdelem ellenére sem osztottak ki sárgalapot, illetve minimális szabálytalanság jellemezte a mérkőzést. Szokatlan, hogy bár a Zalaegerszegi SZC Deák Ferenc Technikum csapata egyetlen mérkőzést sem veszített el a rendes játékidőben, mégis csak az ötödik helyen végeztek – ugyanakkor a gólkirályi trófeát a holtversenyben két játékosuk vihette haza. Az aranyérmet a többszörös országos döntős és dobogós Váci SZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium szerezte meg, a döntőben a házigazda veszprémi csapatot felülmúlva.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.