ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Ünnepségek a sződligeti katolikus templomban
Feltöltötte e107 - hétfő 13 augusztus 2007 - 15:53:11
Idén lett 75 esztendős a Sződliget központjában álló katolikus templom, a jubileum tiszteletére kétnapos ünnepséget szerveztek a községben. Szombaton a szentmise mellett helytörténeti előadás és diavetítés is szerepelt a programban, vasárnap pedig körmenettel, a megyéspüspök által bemutatott szentmisével, és keresztszenteléssel köszöntötték a hét és fél évtizedes épületet.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

1932-ben kezdték el építeni a templomot az akkor még Sződhöz tartozó településen. A helyieknek nem is kellett sokat várniuk arra, hogy birtokba vehessék az építményt, hiszen az építők alig több, mint 5 hónap alatt végeztek a munkákkal. Az akkori 1200-ról azóta 4200-ra nőtt Sződliget lélekszáma, és a templomon is több beavatkozást kellett végezni. Legutóbb a karzatot és az orgonát újították fel, kívülről pedig néhány hete az új tető teszi szebbé az épületet. Az évfordulós ünnepséget múlt hétvégén tartották Sződligeten. A program szombat délután vette kezdetét az Urbanik György és Nowak György által celebrált szentmisével, és tartott egészen vasárnap kora délutánig. Az eseménysorozat második napján egyébként Beer Miklós megyéspüspök is ellátogatott a településre, ahol a vasárnapi szentmisét már az ő előadásában hallgathatták végig a hívek.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.