ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Csővári falunap
Feltöltötte e107 - hétfő 13 augusztus 2007 - 15:54:29
Közel tíz éve, hogy augusztus első felében összegyűlik Csővár apraja és nagyja, hogy egy késő estig tartó ünnepség keretében rendezzenek, immár hagyományosan falunapot. Ez a nap azonban nemcsak a helyieknek fontos esemény. Jönnek vendégek a környező falvakból, és ahogy minden évben, most is nagyon sok egykori csővári lakos érkezett, hogy együtt ünnepeljenek az itt maradottakkal.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Az ünneplés fontosságára hívta fel a figyelmet Csővár polgármestere is, mert ahogy Dian József megnyitóbeszédében fogalmazott, a mai világban emberi értékek háttérbe szorulnak az anyagiakkal szemben.

Dian József polgármester, Csővár
"Sajnos a mai világ szellemiségében kiveszendőben van az egymásért, a közösségért tenni akaró és tenni tudó embertípus. És mégis Csővár újkori, rendszerváltás utáni időszaka bizonyította, hogy összefogással, és tenni akarással a falu képes volt kitörni múltbéli perifériára szorítottságából és tenni akarással, komoly áldozatokat vállalva a fejlődés útjára lépett."


Csővár egy kis település, de nagyon gazdag. Ezt a gazdagságot mutatja a szombati rendezvény is, méghozzá kulturális értelemben illetve a közösség erejét tekintve- tette hozzá köszöntőjében a település országgyűlési képviselője, Harrach Péter.

Harrach Péter országgyűlési képviselő
"Én úgy gondolom, hogy egy ilyen ünneplés is ezt a sokszínűséget, ezt az összetartozást, és ezt az együttérzést erősítheti bennünk."


A szombati falunapon igazi kavalkádban részesülhettek a résztvevők. Néptánccsoportok, íjász és lovasbemutató, koncertek, karaoké-show illetve élőzenés utcabál váltották egymást, az egész napos programra pedig 10 órakor a tűzijáték tette fel a koronát.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.