ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Váciak Järvenpää-ben
Feltöltötte e107 - hétfő 13 augusztus 2007 - 15:55:23
Huszonöt váci diák és öt kísérőjük töltött augusztus elején egy hetet Vác finnországi testvérvárosában. Järvenpää-be július 31-én indult a csapat, akik élményekkel jól megrakottan érkeztek haza múlt hét kedden. A főváros közelében található települést csaknem negyedszázados testvérvárosi kapcsolat köti össze Váccal, a jó viszonyt pedig jelzik az évről évre létrejövő kölcsönös látogatások.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Tavaly a finn gyerekek érkeztek Vácra, idén viszont már ők látták vendégül a Magyarországról útnak indult küldöttséget Järvenpää-ben. Ez a mostani nyaralás a gyerekek számára jutalomutazás is volt egyben, hiszen a legeredményesebb és legtehetségesebb általános illetve középiskolás tanulók vehetnek részt rajta a tantestület javaslatára minden második évben. A váci küldöttséget idén Iván Gábor és dr. Jakab Zoltán városi képviselők vezették, rajtuk kívül pedig még három pedagógus tagja volt a csoportnak.

Iván Gábor a küldöttség vezetője
"Azt hiszem, hogy a fiatalok és mi is az egy hét alatt be tudtunk egy picit tekinteni a finn kultúrába, a finn életvitelbe, és számunkra, akik még nem jártunk Finnországban, érdekes volt az újdonság erejével hatott."


A váci csapat tagjainak nem volt ideje unatkozni, a szervezők programok egész seregéről gondoskodtak számukra. Az egy hét alatt megismerkedtek Järvenpää és Helsinki városaival, megnézték a híres finn zeneszerző Sibelius szülőházát, kirándultak Lahtiba, számos síugró világesemény helyszínére, kipróbálhatták a hagyományos finn szaunát, de bepillantást kaphattak az ország építészetének, tájegységeinek legfontosabb jellegzetességeibe a helyi skanzen segítségével. Jövőre ismét Finnországból érkeznek majd gyerekek Vácra, 2008-ban egyébként a cserekapcsolatok, a kölcsönös látogatások 20. évfordulóját is ünnepli majd a két település.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.