ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Podmaniczky díjas a Lavina kft.
Feltöltötte e107 - hétfő 13 augusztus 2007 - 15:56:16
Podmaniczky díjat kapott a váci Lavina Kft., a rangos elismerést az épített és a természeti környezet megmentésében kiemelkedő személyek, vagy csoportok kapják meg minden évben. A kitüntetést a Város és Faluvédők Országos Szövetsége adományozza, a díjat a szervezet Tatán rendezett Országos Találkozóján adta át Ráday Mihály elnök Szabó László ügyvezető igazgatónak. Korábban egyébként már részesültek váciak a Podmaniczky díjban. Tíz esztendővel ezelőtt Bíró György a város jelenlegi környezetvédelmi tanácsadója, illetve Philipp Frigyes főépítész vehette át a kitüntetést.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Három év alatt újult meg teljesen a Vörösház, az egykori romos, lepusztult épület mára a város egyik legimpozánsabb műemléke lett. Az 1731-ben emelt, barokk gazdasági épület rekonstrukciójára az önkormányzat írt ki pályázatot, az autóalkatrész forgalmazással foglalkozó nyertes pedig vállalta, hogy a hasznosításért cserébe, kívül-belül rendbehozza a Vörösházat. A ház újjáavatására tavaly szeptemberben került sor, ezt követően Vác Város Állandó Sportkiállítása is itt kapott helyet. A projektet országszerte nagy figyelem övezte, ennek egyik állomása és legújabb elismerése a csütörtökön átvett Podmaniczky díj.

Szabó László ügyvezető igazgató, Lavina Autó kft.
"Én azt gondolom a cégünkről, hogy a kereskedelemben folytatott fő tevékenységünk az is egy jó út. Ez azt hiszem már nagyon kellett a cégnek. Idén vagyunk 15 évesek, végül is most az elmúlt években sikerült egy olyat alkotni, ami igazán maradandó, és talán a történelemben is valahol jegyezve lesz. Úgy gondolom, ez egy sokkal komolyabb munka, mint amit a hétköznapjainkban teszünk meg."


A vállalkozó négy ütemben végezte el a műemlék teljes felújítását. A tető és a homlokzatrekonstrukció után beépült az alsó és felső szint, az udvar pedig díszburkolatot kapott. A felújítás során megőrizték, pontosabban helyreállították az épület jellegzetes vörös színét is. A Vörösház jelenleg szolgáltató és üzletházként működik, az üzletek hasznosítását pedig 35 évig az üzemeltető végzi a helyreállításért cserébe.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.