ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Térképavató túra
Feltöltötte e107 - hétfő 17 szeptember 2007 - 17:25:41
Nyáron vehették először kézbe a túrázók a Naszály-hegy turistatérképét, a hiánypótló kiadvány azóta ingyenesen elérhető az iskolákban, fontosabb váci könyvesboltokban, valamint a Tourinform irodákban. A kiadványt Vác Város Önkormányzata adta ki méghozzá tízezer példányban. Azt pedig, hogy mennyire sikerült a térkép, hétvégén hivatalosan is tesztnek vetették alá, a kiadvány megjelenését ugyanis az őszi túraszezon kezdetén térképavatóval ünnepelte a főtámogató Duna-Dráva Cement Kft.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

A kiadvány megjelentetésében résztvevő szakemberek, valamint a meghívott vendégek számára szervezett program Kosdról indult, majd a Bányász emlékmű érintésével, a Gyadai-réten keresztül az Óriások pihenőjéhez érkezett a csapat. A végállomáson Dr. Bóth János, váci polgármester, valamint Sáros Bálint gyárigazgató üdvözölte a túrázókat és mindketten köszönetet mondtak a kiadvány elkészítésében közreműködőknek. A polgármester szavaiból kiderült, a Naszály térkép jól vizsgázott, és azok az objektumok, turistajelzések, oszlopok, valamint térképállványok is, melyeket a kiadvány jelöl.

Dr. Bóth János polgármester, Vác
"Egyrészt jól kell működtetni ami megvan, és tovább lépünk egy lépéssel. Itt a közelben egy kis függőhidat teszünk, ez még extrémebb is, izgalmasabb is, és ennek a finanszírozására vállalt kötelezettséget a DDC kft. Ha az idén meglesznek a tervek, akkor jövőre meg lehet építeni."


Ahogy Sáros Bálint utalt rá, a cégnél kiemelt fontosságúnak tekintik a környezetvédelmet, azon belül pedig a Naszály hegy ügyét. A térkép például fehér folttal jelzi azt a tájsebet, amelynek eredete 50 évvel ezelőttre nyúlik vissza. S bár a folyamat már nem visszafordítható, kezelése állandóan napirenden szerepel.

Sáros Bálint igazgató, Duna-Dráva Cement Kft. Váci Gyára
"Rekultivációs munkával nagyon sokat lehet tenni azért, hogy a bányafalak, amit mi bányászok falaknak nevezünk, a városiak tájsebnek, minél kisebbek legyenek. És talán most értünk abba sz időszakba, amikor már látványosan zöldfelületeket látunk az előtte fehér, vagy vörös színű meddőhányók helyén. Ez nagyon fontos, mert aki följött, megnézte, meg tudtuk mutatni, az látta a facsemetéket. De ezt folyamatosan karban kell tartani, évente több millió forintot fordítunk arra, hogy a már meglévő faültetvényeket, rekultivációs területeket karbantartsuk."


A következő rendezvény egyébként a legkisebbekkel is szeretné megismertetni a környezet- és természetvédelem értékeit. A jövő hétvégi óvodás kalandtúrán éppen ezért a váci óvodások és szüleik vehetnek részt játékos vetélkedőn a gyadai tanösvényen.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.