ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Duna-Dráva a Tehetségekért Ösztöndíjpályázat
Feltöltötte Zsóka - csütörtök 09 november 2006 - 21:09:09
Idén immár második alkalommal hírdettek eredményt a „Duna-Dráva a Tehetségekért” Ösztöndíjpályázaton. A programot működtető alapítvány jóvoltából 10 általános és 30 középiskolás diák kap csaknem egy éven keresztül rendszeres pénzügyi támogatást, amely összértéke eléri a 3 millió forintot. A program célja, hogy azokat a váci diákokat támogassa, akik tanulmányi, sport vagy kulturális területen ígéretes tehetségeknek számítanak, teljesítményükkel, eredményeikkel pedig többet nyújtanak társaiknál.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Az ösztöndíjat 2006 szeptemberétől visszamenőleg kapják meg a diákok 10 hónapon keresztül. A hárommillió forintos keretből gazdálkodó Duna-Dráva Ifjúsági Innovációs Alapítvány az általános és zeneiskolás diákoknak a szorgalmi időszak alatt havi 6000 forintot, míg a középiskolásoknak 8000 forintot utal át. Pályázatot olyan váci intézményben tanuló fiatalok nyújthattak be, akik már legalább 7. osztályosak, tanulmányi eredményük pedig eléri vagy meghaladja a 4,5-es átlagot.
A nyertesek között ígéretes előadót, költőt éppúgy találunk, mint festőművésznek készülő diákot, a sport területéről pedig felbukkan a névsorban bírkózó, atléta vagy sakkozó is. És akkor még nem volt szó a hangszeres zenét játszó tehetségekről, akik a zeneművészeti szakközépiskola révén állandó utánpótlást jelentenek a váci zenei élet számára.

Mint megtudtu, a zsűri igyekezett úgy arányosítani a pályázat nyerteseit, hogy az összhangban legyen a nevezéseket beküldő iskolák tanulói létszámával. Rada Károlyné elmondása szerint egyébként úgy érezte, a mostani kiírás során nemcsak a gyerekek voltak a nyertesek, hanem a zsűri tagjai is. Ugyanis kivétel nélkül színvonalas és igényes pályamművekkel dolgoztak a bírálat során, ami különösen élvezetessé tette az ő munkájukat is.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.