ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Befejeződtek az útfelújítások
Feltöltötte e107 - hétfő 12 november 2007 - 16:23:58
Befejeződtek az erre az évre tervezett útfelújítások Vácon, a nyáron kezdődött öt beruházás során 1,6 km útszakasz, pontosan 12 401 m2-nyi útfelület kapott új aszfaltburkolatot. Ezek a rekonstrukciók, az előző évekhez hasonlóan, vegyes finanszírozásban valósultak meg, azaz a költségek 50 %-át most is az állam állta. Az idei évi munkákból már csak egy új út, a teljes egészében saját költségvetésből épülő Kápolna utca átadása van hátra, tudtuk meg Bóth Jánostól, Vác polgármesterétől.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

Vác jelenleg 189 km közúttal rendelkezik, ebből belterületen 112, külterületen pedig 77 km található. A belterületi utakból 81 km-nyi szakasz a kiépített felület, ezek felújítása esetében tudja az önkormányzat a már említett pályázati forrásokat is bevonni.

Dr. Bóth János polgármester, Vác
"A legutolsó alkalommal, ami lényegében ez évben pályáztunk, nyertünk és mi kiírtuk a pályázatot még a nyár folyamán, ez befejeződött ősszel. Ez a Vörösmarty tér Deákváron a Tölgyfa utca és a Deákvári főút, a Belvárosban a Köztársaság út és Alsóvárosban a Nagymező utca."


A legnagyobb tétel ezek közül a Deákvári főút felújítási összege volt, amely meghaladta a 9 millió forintot. Az öt szakasz összes költsége egyébként 32 millió forintot tett ki, ebből 14 és fél milliót biztosított az állam a nyertes pályázatok okán. A burkolat rendbe tétele mellett az önkormányzat saját költségéből kiegészítő beruházásokat is elvégzett a rekonstrukció során, ez mintegy 10 millió forint plusz költséget jelentett még Vác városának.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.