ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Szociális munka napja
Feltöltötte Zsóka - hétfő 13 november 2006 - 20:47:03
Idén Remzső Zoltánné, a Vöröskereszt Váci Szervezetének titkára részesült a Vác Város Szociális Munkájáért kitüntetésben. Remzső Zoltánné közel 25 éve szervezi és vezeti a körzetéhez tartozó 34 település szociális programjait, az elismeréssel ezt a munkát díjazta a város. A Szociális Munka Napján rendezett városi ünnepséget pénteken délután tartották a művelődési központban, amelyhez, idén először, szakmai konferencia is társult.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Így a témák között szerepelt a fogyatékos emberek társadalmi megítélése, az időspolitika új kihívásai, vagy a szociális munkások helyzete Vácon. A program délután a városi ünnepséggel folytatódott, ahol a meghívottak elsőként a Váci Idősek Otthona és Klubja műsorát nézhették meg. Majd Debreczeni János, az Önkormányzat Szociális Bizottságának Elnöke mondott beszédet, amelyben méltatta a szociális szférában dolgozók erőfeszítéseit. Arra azonban rámutatott, hogy az ezen a területen dolgozók elismertsége még nem olyan mérvű, mint ahogy az elvégzett munka azt megkívánná. Hagyomány, hogy a Vác Város Szociális Munkájáért kitüntetést is ekkor osztják ki, idén a díjazott Remzső Zoltánné, a Magyar Vöröskereszt Váci Körzetének Titkára lett, aki dr. Bóth János polgármestertől vehette át az elismerést. A kitüntetett híradónk kérdésére elmondta, arra a legbüszkébb, hogy az országban Vácott volt először szociális étkeztetés, amit a Vöröskereszt finanszírozott.

A rendezvény üde színfoltja volt egy sajátos összeállítás is, melyet a Tabán utcai napközi otthon lakói adtak elő. A Mondd, szereted-e az állatokat című előadás végén méltán szólt a vastaps, az otthon fogyatékos lakóinak felejthetetlen produkciója láttán.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.