ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Tárgyalások Vác és Kemence között
Feltöltötte e107 - csütörtök 29 november 2007 - 17:51:47
Intézménytársulási kérelemmel fordult Vác önkormányzatához Kemence polgármestere, az elképzelések szerint a község iskolája a váci Árpád Fejedelem Általános Iskola tagintézményeként működhetne a továbbiakban. A település szeptember óta a szobi kistérség kilenc másik iskolájával együtt működteti saját intézményét, azonban Kemencén úgy vélik, ebben a formában nem biztosított az eddigi magas színvonalú eredmények megtartása.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

A váci képviselő-testület legutóbbi ülésén elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a két település között megkezdődjenek a tárgyalások, a tagintézménnyé váláshoz szükséges megállapodás részleteit pedig a jegyzők kidolgozzák. A kemencei iskola a következő tanévtől válhatna az Árpád Fejedelem Általános Iskola tagintézményévé úgy, hogy fenntartásának költségeit továbbra is a község biztosítaná. Ez a megállapodás tervezet, úgy tudjuk, mindkét fél számára előnyökkel járna.

Molnár Lajos alpolgármester, Vác
"Az egyik gesztus az az, hogy ők nyári üdülésben, a gyerekek szabadidejének hasznos eltöltésében, ismeretek kiegészítésében, táborozásban tudnak minket segíteni. Mi elméleti segítséget adunk, pedagógus továbbképzési lehetőséget, pályaválasztásban, tehetséggondozásban tudjuk segíteni őket."


Az már most biztosnak tűnik, hogy a jelenleg működő társulási formával szemben a kemencei iskola, mint az Árpád Iskola tagintézmény, megőrizhetné oktatási színvonalát, és jól működő pedagógiai programját. A megállapodás részleteinek kidolgozása ezután kezdődik majd, az elképzelések szerint pedig, főként a két település közötti távolság miatt, az alsó és a felső tagozat továbbra is a községben működne.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.