ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Újabb Tungsram demonstráció
Feltöltötte e107 - csütörtök 29 november 2007 - 17:53:47
Egy héten belül már második alkalommal tartott demonstrációt a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete a tervezett váci és kisvárdai munkahely leépítések miatt. Múlt szerdán a General Electric fővárosi központja elé várták a tiltakozókat, kedden pedig a váci gyár előtt demonstráltak a dolgozók. Mint megtudtuk a tárgyalások már javában zajlanak a munkaadó és a munkavállalói oldal között, utóbbiak a mostani akcióval saját álláspontjukat szerették volna nyomatékosítani.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

Már a létszám leépítési terv számai között is eltérés mutatkozik a GE és a szakszervezet között. A cég a két gyár esetében összesen 201 főről beszél, míg a TDFSZ szerint a gyártósorok áttelepítése és leállítása miatt csak Vácon 350 ember veszítheti el a munkáját. 1995-ben már volt hasonló helyzetben a helyi Tungsram kollektíva, akkor az eredmények javítása érdekében vállalták, hogy három műszakban, szombaton és vasárnap is dolgoznak. Ez a munkarend egyébként azóta is érvényben van a váci gyárban.

Selmeczy György titkár, TDFSZ
"Egy héttel ezelőtt azt mondtam Budapesten, hogy ezért az erőfeszítésért köszönet jár a világ boldogabbik és a jobbik felében, hát mi is megkapjuk ezt a köszönetet. Postázta a vállalatvezetés felénk és a kisvárdai kollektívának a köszönetet. Most már nem hoztok annyi profitot, mint amennyit akarunk, nincs extraprofit, menjetek. Le is út, fel is út. Hát mi nem ezt akarjuk."


A General Electric ugyanis a halogéntermékek és a fénycsövek iránti csökkenő kereslet miatt szánta el magát a csoportos létszámcsökkentésre, álláspontjuk szerint e mellett a magyarországi gyártás költsége is ugrásszerűen emelkedik. A TDFSZ folyamatosan tárgyal a tervezet visszavonása érdekében, a demonstrációkkal pedig igyekszik nyomást gyakorolni a vállalatra.

Nagy István alapszervezeti vezető, TDFSZ, Vác
"Az eddigi tárgyalások folyamán és eredményeképpen sikerült elérni azt, hogy az a tervezet, ami első megközelítésben elénk került, időeltolás van. És hát reméljük, hogy eredményt fogunk elérni. Erre törekszünk."


A váci és kisvárdai tungsramosok most időt nyertek. Az ez évre tervezett intézkedést a cég 2008 harmadik negyedévére halasztotta, a dolgozók pedig ezért cserébe vállalták a termelési mutatók növelését. Rajtuk egészen biztosan nem fog múlni munkahelyeik sorsa, az egyik transzparensen ugyanis az alábbi József Attila idézetet olvastuk: „Én dolgozni akarok”

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.