ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Díj(nem)változások a buszközlekedésben
Feltöltötte e107 - csütörtök 20 december 2007 - 17:51:35
A Volánbusz Zrt-nek Vácon a helyi közlekedés fenntartása 25 millió forint veszteséget okozott az idén, legalábbis ez derül ki abból a levélből, amelyet a cég vezetése juttatott el az önkormányzathoz. A közlekedési vállalat ennek az összegnek a megtérítését kérte a képviselő-testülettől, illetve azt, hogy a jövő évre vonatkozó tarifaemelési koncepciók közül válassza ki a szerinte legmegfelelőbb változatot. A képviselők, csakúgy, mint korábban a gazdasági és városüzemeltetési bizottság, egyik verziót sem támogatták, és elutasították a cég veszteségtérítési igényét is.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

A városban élők nem egyszer tapasztalhatták, hogy a sofőrök saját zsebre dolgoznak, ezt erősítette meg az ügyben felszólaló Jakab Zoltán is. Az ő számításai alapján, ha már járatonként három utas ténylegesen jegyet venne, és 230 forintjuk nem a buszvezetők zsebét gyarapítaná, be lehetne hozni az idei bevételkiesést.

Dr. Jakab Zoltán (MSZP) Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság tagja
"Tessék figyelni, hogy 25 millió forintos veszteség van. Három emberen veszti el a Volán naponta, járatonként. Azt gondolom, hogy egy ilyen céget én a 100 forintommal sem vagyok hajlandó támogatni. Mindenkinek először a saját háza környékén kell söprögetni, és utána lehet ilyen igényekkel elénk állni."


Az álláspontot a jobboldal is osztotta, Tomori Pál frakcióvezető szerint pedig meg kellene vizsgálni az alternatív lehetőségeket a buszközlekedés biztosítására.

Tomori Pál (Fidesz-KDNP Összefogás), frakcióvezető
"Én is azt gondolom, hogy most már a Volán elszemtelenedett, és azt gondolja, hogy bármit kérhet. Csökkenti a szolgáltatást, kénytelenek vagyunk mint önkormányzat ezt a szolgáltatást biztosítani, fenntartani, tehát innentől kezdve szabad a pálya."


A képviselő-testület éppen ezért változatlanul hagyta az idei támogatási összeget és nem módosított a jegyárakon se. Mint kiderült a Volánbusz melletti alternatív megoldások keresése napirenden van a Városházán.

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.