ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Nagy értékű ösztöndíj öt nehéz sorsú diáknak
Feltöltötte e107 - csütörtök 28 február 2008 - 16:46:23
A Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetsége 10 hónapon keresztül havi 2000 amerikai dollárnak megfelelő forint összeggel támogatja a Boronkay György Középiskola és Gimnázium által javasolt öt nehéz sorsú, de jó eredményekkel rendelkező diák tanulmányi előmenetelét. Az erről szóló megállapodást kedden írta alá a szövetség magyar nagyperjele, az iskola igazgatója, valamint a fenntartó nevében Vác város első embere.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

A világot jobbá, igazságosabbá tenni örök emberi feladat, a fiatalok tanulását segíteni pedig az egyik legszebb kötelessége annak, aki megteheti, mutatott rá köszöntőjében Bóth János polgármester. Popper György, a lovagrend nagyperjele szerint ezer éves műlttal rendelkező szervezetük életében fontos szerepet tölt be a nehéz sorsú gyermekek támogatása.

Dr. Popper György magyar nagyperjel, Szent János Szuverén Máltai Lovagrend
"Olyan várost kerestünk, ahol kiemelkedő oktatási létesítmény van, és itt Vác esetében a Boronkay Iskola, az ország egyik szerintem kiemelkedő középiskolája. A harmadik ok a választásban pedig az, hogy Vác város önkormányzata például a váci kórházon keresztül a leadott orvosi berendezéseket, azoknak egy részét lovagrendünknek adta."


A lovagrend pedig ezeket az eszközöket nehéz helyzetben lévő országok kórházaiba, így többek között Angolába juttatta el. A mostani adomány pénzügyi fedezete is innen eredeztethető, hiszen azt egy Angolában élő sierra leonei muszlim vallású rendtag ajánlotta fel magyar és angolai árva gyerekek oktatásának segítésére. Az öt váci diákot, két lányt és három fiút, az iskola vezetése választotta ki a 10 hónapig járó ösztöndíjra.

Fábián Gábor igazgató, Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium
"Minden hónapban el kell számolnunk pontosan, hogy mire költöttük ezt a fejenként nagyjából majdnem 70ezer forintot. Tehát egy igen jelentős öszegről van szó azt gondolom, hiszen több, mint egy minimálbér, aki minimálbért keres. Ez elsősorban utazási költség, étkezési költség, a tanulással kapcsolatos egyéb költségek, tehát például tankönyvek vásárlása, szakköröknek, vagy egyéb plusz foglalkozásoknak, sportköri tagdíjaknak a befizetése. Van aki zeneiskolába jár, a zeneiskola költségei, tehát elsősorban ilyen tételekből áll össze."


Az ösztöndíjakról szóló megállapodást az érintettek kedden a Boronkay dísztermében látták el kézjegyükkel, majd a máltai lovagrend képviselője kijelentette, biztos benne, hogy a most aláírt szerződést a következő években is meg fogják hosszabbítani. Sőt, tette hozzá Popper György, reméli akkor már nem csak öt diák részvételével. Az ünnepélyes aktus egyébként tartogatott még egy örömteli meglepetést, az eseményen jelenlévő ANKH egyház vezetője itt jelentette be támogatási szándékát.

I. Ankh , az „ANKH” Az Örök Élet Egyháza vezetője
"Egyházunk az „ANKH” Az Örök Élet Egyháza karitatív tevékenységéről ismert. A teljes állami támogatást amit egyházunk kap, karitatív célra fordítjuk. Ennek a programnak a keretén belül szeretnénk felajánlani 1millió forint értékű különféle gyermekjátékot, elsősorban óvodáskorú gyermekeknek. Vác városának, a helyi óvodáknak és más hasonló intézményeknek."


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.