ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


II. Duna-Dráva faültetés
Feltöltötte Zsóka - hétfő 28 április 2008 - 21:42:31
250 facsemetét és bokrot ültettek el váci általános- és középiskolák diákok a deákvári vízfogó területén vasárnap. A fiatalok a múlt hétvégi sikertelen esős kísérlet után gyűltek össze ismét a névadó cég szervezésében, a Duna-Dráva faültetési versenyre.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

Az intézmények 10 fős csapatokkal nevezhettek a vetélkedőre, amelynek során a résztvevők eredményességét szakértő zsűri bírálta el a Vízfogónál kialakított versenyhelyszínen.

Mokánszky Zoltán (Fidesz-KDNP Összefogás) önkormányzati képviselő, 10.vk., Vác
„Több, mint 50 éve építették abból a megfontolásból, hogy a nagyobb esők idején a Naszályból lezúduló víz ne öntse el a várost. Mint benne van a nevében is, ez egy vízfogó. Itt tározza vizet és nem engedi a városra ráfolyni. „

A fák és bokrok elhelyezkedését és ültetésük módját az I. Duna-Dráva Faültetéshez hasonlóan Rendes Veronika tervezte, az ültetés szakszerűségét Bíró György főszervező csapatának hozzáértő tagjai biztosították.

Dr. Bóth János (MSZP) polgármester, Vác
„Valamikor itt alakították ki a vízfogó rendszert, azóta részben tudatosan, részben spontán módon itt növények telepedtek meg, és megjelent különböző okok miatt az erózió is. Azt gondolom, hogy egyrészt itt a zöldfelület növelése hasznos az itt lakóknak, másrészt megakadályozhatja az eróziót is, és esztétikailag is szebb lesz ez a vízfogó.”

A parkosításnak köszönhetően mintegy félmillió forint értékű növényzettel lett gazdagabb a város, a rendezvény teljes költségét egy váci cég állta.

Zvekanovics László környezetvédelmi vezető, Duna-Dráva Cement Kft. Váci Gyár
„A Duna-Drávának rengeteg környezetvédelmi akciója van, és saját tevékenységében is folytat környezetvédelmi szempontok szerinti faültetéseket a rekultivációs tevékenységünk során a bányaüzemünkben, mindkét bányaüzem területén ültetünk fákat, bokrokat, cserjéket, őshonos növényeket, és hát ezzel próbáljuk megoldani ugyanazokat a gondokat, amiket itt hallottunk. „

A faültetés előkészítését végző szakértők egyébként több hónapig ellenőrzik majd a fák növekedését és végzik a növények utógondozását.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.