ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


30 éves a Radnóti
Feltöltötte Zsóka - hétfő 05 május 2008 - 21:08:50
Háromnapos rendezvénysorozattal ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Radnóti Miklós Általános Iskola Vácon. Az intézmény 1978-ban nyitotta meg kapuit a város északi, deákvári lakótelepén, nyolc osztályos, önkormányzati fenntartású intézményként. Ma délelőtt emlékünnepéllyel, és az iskolatörténeti kiállítás megnyitásával vette kezdetét program, amelynek során kedden tanulmányi és sportversenyeket, játékos vetélkedőket rendeznek, csütörtök este pedig az iskola tanulóinak kulturális bemutatóját nézhetik meg az érdeklődők a Madách Imre Művelődési Központban.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

A Radnóti Miklós Általános Iskolának három évtizede egy új városrészben, előzmények nélkül kellett bizonyítania. Ahogy az intézmény első direktora fogalmazott híradónknak, az ő dolguk lett az iskolaalapítás feladata.

Bucsánszky János a váci Radnóti Miklós Általános Iskola első igazgatója
„Valójában iskolát kellett teremteni a semmiből. A városban az utóbbi száz évben a mi iskolánk volt az, amely iskola jogelőd nélkül indult, tehát a nevelőtestületet, a diáksereget, a pedagógustársadalmat eggyé kellett kovácsolni.„

A deákvári intézményt Bucsánszky János után Laczi István igazgatta. Az első huszonöt évben megalapozott hagyományokat pedig töretlenül folytatják, hiszen öt éve Álmos László vezetése alatt is látható jelei vannak az iskola fejlődésének.

Álmos László igazgató, Radnóti Miklós Általános Iskola, Vác
"Hát nagyon sok eredményünk volt az elmúlt öt évben. Talán az egyik legfontosabb, hogy végre önálló helyiségbe került az informatika tantárgy. Két teljesen új bútorozású és gépekkel ellátott tantermet alakítottunk ki, de legalább akkora eredmény, hogy az iskola itt a körülöttünk lévő termeit, az aula termeit újra bútoroztuk, újra padoztattuk, és nagyon bízom abban, hogy a környékbeliek örültek annak, hogy az udvarról elkerült a faház, ami már sajnos ennek az iskolának egy, mondjam azt, szégyenfoltja volt.”

A jó munkához persze jó kollektíva is kell, akiknek a segítségével a diákok kitűnően szerepelnek a különféle tanulmányi és sport versenyeken. Ezeket az eredményeket a megyei és országos megmérettetésekről elhozott helyezések és díjak sora jelzi. De a tanárok számára is rendszeresen jut az elismerésekből, így az elmúlt években a város Váci Katedra díja, valamint a szakminisztérium által odaítélt Németh László és Karácsony Sándor díj is egy-egy Radnótiban oktató pedagógus vitrinét díszíti. Az intézmény éppen ezért teljesítményét tekintve, már évtizedek óta a váci iskolák élvonalába tartozik.

Dr. Molnár Lajos alpolgármester, Vác
„ Legnagyobb eredménye ennek az iskolának, az, hogy képes volt felvállalni a szülő igényeinek megfelelően, a szülői társadalom igényeinek megfelelően azt a missziós szerepet, amit egy ilyen iskolának fel kell vállalni. Vagyis kultúrát közvetített, generációkat nevelt, indított el a középiskola és a polgárrá válás útján. Ezt tette a Radnóti, ebben volt nagy és remélem, hogy ez lesz a feladata az elkövetkező évtizedekben is.„

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.