ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Zöld Híd tájékoztató
Feltöltötte Zsóka - csütörtök 08 május 2008 - 20:19:46
Egy hosszú folyamat eredményeként, 9 elutasított népszavazás után, 2004-ben indulhatott meg a térségben a Zöld Híd, Regionális Hulladékgazdálkodási Program megvalósítása. A program keretében Észak-Kelet Pest és Nógrád Megye e célra létrejött Önkormányzati Társulása az elkövetkezendő két évben kilenc hulladékudvart, két hulladékkezelő központot, egy átrakó állomást és 486 szelektív hulladékgyűjtő szigetet épít a résztvevő 106 település számára. Ennek nyomán a Csörögi lerakó bezárását követően Vácról Kerepesre szállítják majd a városban keletkezett hulladékmennyiséget. A projekt jelenlegi állásáról a képviselők az áprilisi testületi ülésen kaptak tájékoztatást.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

A projekt teljes költségvetése csaknem 25 millió eurót tesz ki, amely tartalmazza az előbb említett létesítmények megépítését, és többek között a csörögi hulladéklerakó rekultivációját is. A város tulajdonában lévő lerakó helyreállításának tervezésére egyébként nemrég sikeres közbeszerzési eljárás zajlott, az ezt célzó munkák pedig két héttel ezelőtt meg is kezdődtek, mondta el tájékoztatójában Gyenes Szilárd.

Gyenes Szilárd a Zöld Híd Program projektvezetője
„ A Vác és környékének lakosságát is ellátó Kerepes-Ökörtelepvölgyi és Nyugat-Nógrádi régiót ellátó Nógrádmarcali Hulladékközpontok ajánlattételi felhívása is megjelent. Én önökhöz éppen az ajánlattevőkkel folytatott műszaki bejárásról jöttem. Úgy néz ki, hogy itt is elég komoly versenyre lehet számítani, hiszen eddig 9 vállalkozás vásárolta meg a tenderdokumentációkat. Elég nagy versenyre számíthatunk.”

A társulás reméli, hogy 2009 végén már megtarthatják a regionális hulladékkezelő központok próbaüzemét is. A program anyagi támogatottsága egyébként 90 %-os, amelyhez még 5 %-nyi forrást sikerült elnyerni az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium kiírásán. Így a teljes költség 95 %-át pályázati úton sikerült biztosítani, a résztvevő települések kasszáját tehát csak a fennmaradó 5 %-os összeg terheli majd.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.