ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Színes diplomások köszöntése
Feltöltötte Zsóka - csütörtök 30 november 2006 - 20:48:26
Csaknem 30 színes diplomás váci pedagógust köszöntöttek szerda délután a Művelődési Központban. A pedagógusok közül 27-en ünnepelték idén pályára lépésük kerek évfordulóját, közülük a legfiatalabbak is már fél évszázada megszerezték a végzettségüket igazoló okiratot. A hosszú évtizedeket a katedrán töltött tanárokat az önkormányzat nevében dr. Bóth János polgármester és dr. Molnár Lajos alpolgármester méltatta.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Bóth János köszöntőjében Vác iskolaváros jellegét emelte ki, mint mondta, a város sokat köszönhet oktatási intézményeinek és az ott dolgozó több, mint ezer pedagógusnak. A jelenlegi helyzetről úgy fogalmazott, bár a gyereklétszám a városban stagnáló tendenciát mutat, a 9 középiskola képzései kivétel nélkül népszerűek, sok helyütt akár még további csoportok beindítására is lenne igény. Molnár Lajos, aki korábban a művelődési és oktatási bizottságot is vezette, részletes ismertetőt tartott a város közoktatásáról a színes diplomásoknak. Ahogy utalt rá, ez az ágazat gazdasági szempontból is húzóágazatnak számít immár hosszú ideje Vácon. Szerdán 27 színes diplomást köszöntöttek a város nevében apró ajándékokkal és virággal. 22-en idén lettek aranydiplomások, azaz 50 esztendőt töltöttek el a tanári pályán. Ketten 60 éves, hárman pedig 65 éves jubileumukat ünnepelték, ők ebben az évben gyémánt illetve vasdiplomákat vehettek át korábban.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.