ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Strandnyitás szombaton
Feltöltötte Zsóka - csütörtök 05 június 2008 - 20:30:44
Szezonnyitásra készül a váci strand. A szükséges felújításokkal már korábban végeztek, ezekben a napokban pedig a medencéket töltik, hogy az intézmény időben kész legyen a vendégek fogadására. Ha minden a tervek szerint halad, akkor szombaton lehet először szabadtéren fürödni Vácon. Jó hír a látogatóknak, hogy a szolgáltatásokat idén is a 2007-es árakon lehet igénybe venni.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

Az idei legnagyobb felújítás az L alakú medencénél történt. A képviselő-testület által megszavazott forrás felhasználásával csúszásbiztos anyaggal újrafestették az aljzatot és a lábmosót, valamint, ezt már saját erőből, minden medence és lépcső esetében elvégezték a szükséges kőművesmunkákat. A padokat, ahol kellett újralécezték, majd azokat is lefestették. Mint megtudtuk, az árak nem változtak, idén is a tavalyi árakon lehet fürdeni a váci strandon.

Orbán Ákos vezető, Váci Strandfürdő és Uszoda
„Örömmel tájékoztathatom vendégeinket, hogy a nyári felkészülés a finisébe érkezett. A mögöttem látható L alakú medence is feltöltésre kerül és szombattól használható. Szombaton minden medencénk üzemelni fog, nyári nyitva tartással, de még az Ady Endre sétányról történő bejárattal.”

Az uszoda felőli bejárat, és maga a 25 méteres medence is az iskolai időszak végéig üzemel, azt követően a fedett medencét leengedik, a bejárat pedig átkerül a Szentháromság tér oldalára. A stranddal kapcsolatos aktuális információkról, programokról, medence lezárásokról és jegyárakról egyébként naprakészen a weboldal segítségével tájékozódhatnak.


email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.