ESTV, a Térség Televíziója
Nézzen minket Online is!


Megalakult az Új Polgári Fórum
Feltöltötte Zsóka - csütörtök 26 június 2008 - 16:51:00
Új Polgári Fórum néven alakult civil szervezet nemrégiben Vácon, a városért tenni akaró, elsősorban konzervatív gondolkodású polgárok már második alkalommal gyűltek össze közös eszmecserére. A Galamb utcában rendezett eseménynek két meghívott vendége is volt, Varga Miklós és Kondor Katalin személyében. A közrádió volt elnöke a nemzettudat és a média kapcsolatáról tartott előadást, a civil kezdeményezésről pedig híradónknak azt mondta, örülni kell minden olyan kísérletnek, amely ma Magyarországon megpróbálja összefogni az embereket.


KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

VIDEÓ LETÖLTÉSE

Retzler Péter alapító, Új Polgári Fórum
„Az alapvető cél tehát összefogás, egység, együttgondolkodás, együttgondolás a városért, ez az Új Polgári Fórumnak tulajdonképpen az ars poeticája.”

Ezen gondolat jegyében pedig már második alkalommal tartottak összejövetelt az egyházmegye oktatási központjában. A szerdai rendezvény egyik előadója, a Magyar Rádió korábbi vezetője itt elmondta, ma Magyarországon minden média a társadalom egy szeletének a leképeződése, még akkor is, ha időnként itt-ott torzít is..

Kondor Katalin újságíró
„ Erre szoktam mondani, hogy a médiáról beszél az ember, ugyanúgy szidják, mint a focit, szóval a médiához is legalább olyan jól ért mindenki, mint a focihoz ebben az országban, és nagyon-nagyon sok mindenben igazuk is van. De egyet nem szabad elfelejteni, nevezetesen, hogy a média egy tükör. Nem tud mást tükrözni, csak ami van.”

A média azt tükrözi tehát, amilyenek vagyunk, és ez a kép mostanában nem épp szívderítő, tette hozzá Kondor Katalin. A civil szerveződések szerepéről viszont úgy nyilatkozott, ezek létrejötte és tevékenysége segíthet a társadalom tagjaiban meglévő ellentétek feloldásában.

„ Ha ezek a kis körök megalakulnak, akkor lehet, hogy, kisebb menyiségben kevesebb embernél a vélt ellenségek is közelebb tudnak kerülni egymáshoz, hogyha normális párbeszédet lehet folytatni. Én úgy gondolom, hogy minden ember tud normális lenni, akkor is, ha gyökeresen ellenkező a nézete, értékrendje mint a másiké.”

email to someone   Nyomtatóbarát változat  

Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem
Ez az oldal e107 portál rendszert használ.
Az oldalt a Alfa Byte üzemelteti.